A Balatonra vinnék az Eb-t

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.07.27. 21:16
Címkék
Úgy tetszik, nagy fába vágják a fejszéjüket a Balaton-átúszás szervezői: az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján ugyanis bejelentették, hogy szeretnének otthont adni a 2006-os magyarországi úszó Európa-bajnokság nyílt vízi hosszútávú úszószámainak.
A somogyiak nem véletlenül vállalnának szerepet a kontinensvetélkedő lebonyolításában, hiszen a Révfülöp és Balatonboglár közötti tóúszás immár negyedszázados múltra tekinthet vissza. Az indulók száma már az elmúlt években meghaladta a tízezret, tavaly pedig már 33 országból érkeztek próbázók, az ő összefogásuk sem volt kis teljesítmény. A Szántó László vezette rendezői csoport komolyan veszi a 2006-os lehetőséget; jelzésértékű, hogy idén már a Balaton-átúszással egy időben rendezik meg a Magyar Köztársaság hosszútávú úszó országos bajnokságát. Szombaton reggel 8 órakor vetik magukat vízbe a férfiak, öt perccel később pedig a hölgyek következnek. A résztvevőkre váró táv pontosan öt kilométer.
Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
24 perce

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
49 perce

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
59 perce

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
1 órája

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
4 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
8 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
8 órája
Ezek is érdekelhetik