Nagy és Gubik: tökéletes bemutatkozás

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.07.25. 21:30
Címkék
A szombati forróság után vasárnap már kellemesebb időben léptek pályára az országos bajnokság részvevői a dombóvári nyitó fordulóban.
A férfi elődöntőben a Zirigh, Szauter duó papírforma-győzelmet aratott az újonc Mózer, Tamás egység ellen, a másik ágon Nagy és Gubik két szettben biztosan verte a mezőny legrutinosabb kettősét, a négyszeres bajnok Rácz, Buday tandemet. A fináléban Szauterék jártak elöl eleinte a pontgyűjtésben, de vetélytársuk fokozatosan erőre kapott. A sok nagy küzdelmet megélt Gubik nem hiába biztatta társát, 20:20 után sikerült megnyerniük a nyitó játszmát. A második is szorosan alakult, és amikor úgy tűnt, hogy a dágiak a maguk javára fordítják a szettet, Gubik ásznyitása, majd Nagy bravúros mentése és pontja végleg eldöntötte, ki a jobb ezen a hétvégén.

Gubik remekelt a homokon
Gubik remekelt a homokon
Gubik remekelt a homokon
"A nyitásfogadásunk egészen elfogadható volt, szerencsére keveset hibáztunk, de ha rontottunk, akkor is hamar javítani tudtunk. Számomra is meglepetés ez a győzelem" – összegzett a díjátadás után Gubik János.
Való igaz, egy újonnan összeállt páros ennél jobban nem is mutatkozhatott volna be.
A női döntő adta magát, hiszen mindössze két páros (!!!) képviselte a gyengébb nemet. Az első játszmában még jobb volt a Nyári, Dambendzet kettős, a folytatásban azonban egyre inkább magára talált a Kiss testvérpár. A jászberényi lányok előbb egyenlítettek, a rövidített játékrészben pedig minden bejött nekik. Futószalagon gyártották a pontokat, és Bernadett pontos ütésével a tornagyőzelmet is megkaparintották.
Nyáriék voltak az esélyesebbek, az elején tartottunk is tőlük rendesen – vallotta be Kiss Regina. – Később sikerült lehiggadnunk, ami sokat segített."
"Ami igazán fontos, hogy most mindketten jól játszottunk – vette át a szót a nővér, Bernadett – Az öszszetett első helyről még korai lenne ábrándozni, mert a folytatásban biztosan nehezebb mérkőzések várnak ránk." Ez pedig azt jelentené, hogy egy hét múltán Kazincbarcikán az ezúttal külföldön szereplő duók (s talán nem csak ők) is feltűnnek.

LIPTON ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, 1. FORDULÓ, DOMBÓVÁR, GUNARAS-FÜRDÔ

Férfiak. Elődöntő: Zirigh, Szauter–Mózer, Tamás 2:0 (9, 17), Nagy P., Gubik–Rácz, Buday 2:0 (15,14). A 3. helyért: Rácz, Buday–Mózer, Tamás 2:0 (13,17). Döntő: Nagy P., Gubik–Zirigh, Szauter 2:0 (20,19).

Nők. Döntő: Kiss B., Kiss R.–Nyári, Dambendzet 2:1 (–15, 16, 10) – csak két páros nevezett
Legfrissebb hírek

Műugrásban lett meg az olaszok első aranyérme a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2 perce

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
18 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
30 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
41 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
1 órája

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik