Tihanyi jubileuma

B. N.B. N.
Vágólapra másolva!
2004.07.24. 22:05
Címkék
Nem mindennapi jubileumhoz érkezett a honi salakmotorozás egyik kiemelkedő alakja, Tihanyi Sándor, a debreceni vaspapucsos éppen 25 évvel ezelőtt adta a fejét a salakmotorozásra. Ezt a negyed évszázadot méltóképpen kell megünnepelni, éppen ezért jubileumi versenyt szerveznek Debrecenben.
A Tihanyi Sándor 25 éves jubileumi versenye elnevezésű viadalt ma délután fél öttől rendezik a Gázvezeték utcai salakstadionban. A szervezők ügyelnek a részletekre, olyan derbit rendeznek a cívisvárosban, amilyen hazánkban még sohasem volt. A viadalon 12 nemzet 24 salakszórója a Grand Prix-ból jól ismert kieséses rendszerű versenyen méri össze a tudását. Az esemény gerincét a verseny adja, de emellett sok magas színvonalú, érdekes kiegészítő programmal várják a szurkolókat. Az ünnep kedvéért újra motorra ülnek a nyolcvanas évek hazai sztárjai, így Adorján Zoltán, Hajdú Zoltán és Bódi László is motorosruhát ölt, hogy még egyszer – talán utoljára – megmérkőzzenek Tihanyival. Érdekesnek ígérkezik az az összecsapás is, amelyen hazánk egyetlen hosszú pályás versenyzője, Hell Csaba az 1000 méteres pályákon használt motorjával száll harcba Magosi Norberttel és az ő speedway gépével. A viadalt követően levetítik a helyszínen azt a portréfilmet Tihanyi Sándorról, amelyet erre az alkalomra készítettek a televíziósok. A versenyt a 14 éven aluli gyermekek ingyen tekinthetik meg.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
4 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
4 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
4 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
5 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
5 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
5 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik