Az első még várat magára

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.07.17. 21:00
Címkék
A házigazda meccse nyitotta meg a 13. Ázsia-bajnokságot, de a pekingi szurkolóknak nem sok örömük telt benne: a tornának nagy reményekkel nekivágó Kína csak 22-es döntetlent játszott Bahrein válogatottjával.
Hubail szerezte a torna elsô gólját
Hubail szerezte a torna elsô gólját
Hubail szerezte a torna elsô gólját
Hubail szerezte a torna elsô gólját
Hubail szerezte a torna elsô gólját
Hubail szerezte a torna elsô gólját
Arie Haan holland szövetségi kapitánynak a számítása – amely szerint az első győzelem után a kínaiak csapata mellé állnak, és seregestül látogatják a mérkőzéseit – egyelőre nem jött be.
A bahreiniek roppant bátran kezdtek, jó tíz percig sorozatos szögletekkel rémítgették a hazai együttest, amely a félidő közepére összekapta magát, helyzetet is kialakított. A szünet előtt mégis hideg zuhanyt kapott a nyakába, Mohamed Hubail ugyanis egy kiugrását remekbe szabott, 25 méteres átemeléssel fejezett be.
A levonuló kínai labdarúgókra hatott a füttykoncert, a második játékrészben kettőzött erővel estek neki az öbölmenti ellenfélnek. Egy kezezés miatt hamarosan büntetőhöz jutottak, amelyet Cseng Cse-pen – a bíró verdiktjének megfelelően – kétszer volt kénytelen elvégezni, és egyszer sem hibázott. Később Li Csin-jü lapos lövéssel a vezetést is megszerezte, csakhogy a hajrában jött az alig pár perce beálló Huszain Ali, és óriási bombával egyenlített.

Ázsia-bajnokság
Csoportmérkőzések, 1. forduló
A-csoport
KÍNA–BAHREIN 2–2 (0–1)

Peking
V: Subkhiddin (malajziai). G: Cseng Cse-pen (58. – 11-esből), Li Csin-jü (67.), ill. Hubail (41.), Ali (89.)
KÍNA: Liu Jün-fej – Cseng Cse, Vej Hszin, Li Vej-feng, Csou Ting, Csao Csüng-csö, Li Hsziao-peng (Szao Csia-ji, 33.; Szun Csi-haj, 76.), Jen Szung, Csou Haj-pin, Hao Haj-tung (Cseng-pin, 70.), Li Csin-jü
BAHREIN: Abdullah – Dzsuma, Sz. Mohamed, Baba, Dzsalal, Farhan (el-Doszari, 65.), Szalmin, Huszain (Juszuf, 90.), M. Hubail, Ali (Dzsafar, 80.), A. Hubail
A vasárnapi program: Katar–Indonézia (A-csoport)
Legfrissebb hírek

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
13 perce

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
31 perce

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
45 perce

Az irániak nem lehetnek ott a vb-sorsoláson

Foci vb 2026
53 perce

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
1 órája

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik