A klubok bármennyit cserélhetnek, a válogatottak csak hatot

G. P.G. P.
Vágólapra másolva!
2004.07.14. 22:07
Címkék
Fellélegezhetnek az egyesületi edzők, legalább nekik nem akarja megmondani a FIFA, hogy mennyit cserélhetnek egy felkészülési meccsen.
Mint ismeretes, a világszövetség februárban megalkotott, július 1-jén életbe lépett szabályozása szerint a barátságos mérkőzéseken hatnál több cserét nem szabad végrehajtani – de hogy a korlátozás csak a válogatottakra értendő-e, az mindeddig nem volt világos.Mint lapunkban is beszámoltunk róla, szombaton a Fulham és a másodosztályú Watford találkozóján a játékvezető nem volt hajlandó elkezdeni a második félidőt, mert a szakvezetők túllépték a hatos keretet. Peter Walton helyett egyik partjelzője vezényelte le a hátralévő 45 percet, amelynek során a csapatok összesen 27-szer cseréltek. Az esettel természetesen foglalkozni kezdett az angol szövetség (FA), már csak azért is, mert megindult a vita arról, vajon hogyan kell értelmezni az említett rendelkezést, illetve van-e értelme egyáltalán az egésznek (bár ez utóbbi felvetés egyáltalán nem újkeletű). Több szakember azon a véleményen volt, hogy a felkészülésnek ebben a korai szakaszában a futballisták egészségére veszélyes lehet, ha kilencven percet végighajtanak.Nos, az FA illetékesei néhány napig egyeztettek Sepp Blatter FIFA-elnök stábjával, és végül elégedetten jelentették be, hogy a világszövetség elfogadta javaslatukat. Ennek értelmében a klubcsapatok felkészülési találkozóikon annyiszor változtathatják az összeállítást, amennyiszer akarják."Örülünk, hogy hallgattak ránk, mert meggyőződésünk, minden félnek az az érdeke, hogy a szezon előtt ne legyen megkötve a trénerek keze" – mondta az FA első embere, Mark Palios. Az elvi engedély tehát megvan, a formális megerősítés szeptemberben, az illetékes FIFA-testület ülésén várható.
Legfrissebb hírek

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
11 perce

BL-statisztikák: Erling Haaland klubokat szárnyal túl; Rasmus Höjlund is felszabadult a manchesteri „fogságból”

Bajnokok Ligája
30 perce

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
43 perce

Az irániak nem lehetnek ott a vb-sorsoláson

Foci vb 2026
52 perce

A rekordgyőztes Barca ellen a címvédésért lép pályára a Veszprém a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája

Megvan a magyar keret az evezős beach sprint Eb-re

Egyéb egyéni
1 órája

Guardiola a Monaco elleni iksz után: „Nincs mit mondanom a spanyol bírókról...”

Bajnokok Ligája
1 órája

Az Opta „szuperszámítógépe” szerint már az Arsenal a Bajnokok Ligája legnagyobb favoritja

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik