Leinders esélyt kap otthon a Minardiban?

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.07.13. 22:07
Címkék
Bas Leinders esélyt kap a hazai nagydíján a Minarditól? A belga lapok azt írják, szinte biztosra vehető, hogy honfitársuk vezeti az egyik fekete négykerekűt az augusztus 29-ei Belga Nagydíjon.
Igazukat azzal is próbálják alátámasztani, hogy nyilvánosságra hozták: Marc Guiot, a pilóta menedzsere 180, mindhárom napra érvényes VIP-jegyet vásárolt elővételben. Bernie Ecclestone-nak a Formula–1 mindenható urának is tetszik az ötlet, mondván, ez jót tenne a jegyeladásnak, a Minardi részéről azonban eddig nem érkezett megerősítés. A belga újságok szerint azért, mert egyelőre Paul Stoddartnak azon kell gondolkodnia, miként teszi partvonalra egy futam erejéig az egyik pilótáját.
Baumgartner Zsolt, a csapat magyar versenyzője nem tart attól, hogy "kispadra" kerül. "Az utóbbi időben jó néhány olyan hír röppent fel, amelynek semmi valóságalapja sem volt, szerintem ez is közéjük tartozik – mondta Baumgartner. – Én most hallok először erről, de szerintem nincs sok realitása annak, hogy valamelyikünket félreállítják, annak pedig szinte semmi, hogy engem."
Közben persze a nagycsapatokat sem kímélik a pletykák – mivel a világbajnoki címért folyó küzdelem viszonylag egyhangú, az átigazolásokról szóló hírekkel próbálják felkavarni az állóvizet. A legaktuálisabb kérdés, hogy kit szerződtet a Williams az idény végén a két megüresedett pilótaülésébe. Ha minden igaz, Mark Webber már aláírt egy előszerződést a csapattal, de a bejelentéssel még a Magyar Nagydíjig várni kell. Ráadásul az sem teljesen nyilvánvaló, hogy menynyi "kilépési díjat" kérnek majd Webberért, hiszen teljesítményarányos szerződése van. És ha sikerül megszerezni az ausztrált, a Williamsnek még akkor is van egy üres autója – és nemcsak a következő idénytől kezdve. Mivel Marc Gené sem Magny-Coursban, sem pedig Silverstone-ban nem alkotott maradandót, elképzelhető, hogy már év közben beültetnek valakit a sérült Ralf Schumacher autójába. Szóba került a tesztpilóta Antonio Pizzonia neve, valamint Nick Heidfeldé, aki lapértesülések szerint már ezen a héten teszteli a Williams-BMW-t. Eddie Jordan csapatfőnök el is engedné a pilótáját, igaz, több mint hárommillió dollár ellenében…
Miközben a grove-iaknál a fő téma a pilótakérdés, Ross Brawn kitalálta, mi a baj a Williamsnél és a McLarennél. A Ferrari technikai igazgatója nem akar túl szigorú lenni a vetélytársakhoz, akik egyelőre nem nagyon tudják tartani a lépést a vörösökkel.
A Williamsnél nemrég lépett a veterán technikai igazgató, Patrick Head helyébe a fiatal Sam Michael. "Ez egy nagyon nagy változás… Idő kell ahhoz, hogy leülepedjen, hogy valami egyáltalán kialakulhasson belőle" – mondta Brawn, ám a McLarennel kapcsolatban ő is bizonytalan volt. "Néha csodálkozom azon, hogy ez is Newey műve. Tőle nem ezt szokhattuk meg."
Miközben Brawn a tavalyi nagy riválisok sikertelenségének okát próbálja megfejteni, Michael Schumacher arról beszél, hogy a következő, hockenheimi futamon nem biztos, hogy a győzelemért fog harcolni. Hazája viadala ugyanis sohasem volt túl szerencsés számára (tavaly Montoya törte össze a Ferrariját), bár mindig mindent megtett a győzelemért. A hatszoros világbajnok egyébként nem unatkozik a futamok közötti szünetben sem, hétfőn éppen egy jótékonysági labdarúgómérkőzésen vett részt Portugáliában, és olyan sztárokkal játszott együtt, mint Figo.
Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
24 perce

Bódi Ádám a Tiszakécskéről: Olyan focit játszunk majd, amiért érdemes lesz meccsre járni

Labdarúgó NB II
34 perce

A Veszprém Dániában, a Szeged otthon a Plock ellen kezd a BL-ben

Kézilabda
35 perce

Wiebes másodszor nyert szakaszt az idei női Girón, Reusser továbbra is vezeti az összetettet

Kerékpár
36 perce

F1 75: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában

F1
1 órája

Megdőlt a magyar győzelmi csúcs Wimbledonban

Tenisz
1 órája

Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi vízi: a címvédő horvátokkal gyakorolt férfiválogatottunk

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik