Fiókcsapatától érkezett kapus a ZTE-hez

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.10. 15:33
null
Zan Mauricio Lalovic (Fotó: ztefc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE FC honlapján számolt be róla, hogy a szlovéniai fiókcsapat, a Nafta Lendava kapusa, Zan Mauricio Lalovic a ZTE-nél folytatja pályafutását.

Folytatódik a kapuskeringő a labdarúgó NB I-ben, azok után, hogy az ETO FC Győr Gyurákovics Eriktől és Ruisz Barnabástól is elköszönt. Utóbbi a Kecskemétről távozó Kersák Rolandot helyettesítheti, míg Nyíregyházáról a Sepsi OSK-hoz került Fejér Béla, a DVSC pedig az FTC-től szerezte meg Varga Ádámot.

A Zalaegerszeg is beszállt a kapuskeringőbe, s szerződtette fiókcsapatától, a szlovéniai Nafta Lendavától az Olimpija Ljubljanánál nevelkedett 20 éves, egyszeres szlovén U19-es válogatott kapust, Zan Mauricio Lalovicot, aki tavaly nyáron került Lendvára, s az előző idényben összesen 31-szer védte a Nafta kapuját, teljesítményével pedig felkeltette a ZTE figyelmét, amellyel 3+1 évre szóló szerződést kötött – derült ki a klub honlapjáról

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes de La Plata – Argentína, legutóbb kölcsönben: Independiente Rivadavia – Argentína), Bakti Balázs (Puskás Akadémia FC, kölcsön után végleg), Zan Mauricio Lalovic (szlovén, NK Nafta – Szlovénia), Nagy Zsombor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Krajcsovics Ábel (Bp. Honvéd, ismét kölcsön), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica), Skribek Alen (Paksi FC)
Kölcsönből visszatértek: Huszti András (Fehérvár FC), Klausz Milán (NK Nafta – Szlovénia), Papp Csongor (Szentlőrinc), Senkó Zsombor (NK Nafta – Szlovénia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Wolf Gergő
Kiszemeltek: 
Távozók: Marko Cubrilo (bosnyák, Radnik Bijelina – Bosznia-Hercegovina), Anderson Esiti (nigériai, Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként), Sztefanosz Evangelu (görög, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Jack Ipalibo (nigériai, Torreense – Portugália, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (magyar-szlovák, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Bojan Szankovics (szerb-horvát, Nyíregyháza Spartacus, szabadon igazolhatóként), Olekszandr Szafronov (ukrán, szabadon igazolható), Szalay Szabolcs (lendvai kölcsön után FK Csíkszereda – Románia), Sajbán Máté (Diósgyőri VTK, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: – 
Kölcsönből visszatért klubjához: Almási László (szlovákiai, Baník Ostrava – Csehország) 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Szendrei Norbert (Nyíregyháza Spartacus)

 

Legfrissebb hírek

Ádám Martin: Ebben az évben már aligha játszom

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:47

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

Lenzsér Bence hátvédként is gólveszélyes

Labdarúgó NB I
2025.09.07. 07:07

Szabó István: Nekem is van bőven hiányérzetem

Labdarúgó NB I
2025.09.06. 09:38

Artem Favorov a Puskás Akadémia szerepléséről: Nem lehetünk elégedettek az eredményekkel

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 19:01

„Soha nem könnyű elhagyni egy olyan csapatot, amely mindent megadott nekem” – Croizet üzent a ZTE-szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 17:23

Barátja szerint Abu Fani egész nyáron távozni akart az FTC-től

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 16:28

Mim Gergely: Fogalmam sincs, mikor térhetek vissza a pályára

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 10:35
Ezek is érdekelhetik