Triatlon: Olimpikonok a rajtnál

OROSZ FERENCOROSZ FERENC
Vágólapra másolva!
2004.07.12. 21:50
Címkék
Július 18-án, vasárnap immár 11. alkalommal rendezik meg Fonyódon a Coronita Triatlon Balaton Nagydíjat, amely egyben a sportág középtávú magyar bajnoksága.
Az NSO ajánlja:

Minden, amit a torna olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
Az NSO ajánlja:

Minden, amit a torna olimpiai részvételéről tudni kell

A helyszín, az időpont, az esélyesek, a magyarok, a történelem...
A szervezőbizottság hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján elhangzott: várhatóan az idén is csaknem háromszázan állnak majd rajthoz, hogy teljesítsék a 2.5 kilométer úszásból, 80 kilométer kerékpározásból és 20 kilométer futásból álló távot.
Az előzetes nevezések alapján úgy tűnik, igazi sztárparádé lesz Somogyban, hiszen több korábbi fonyódi bajnok és válogatott versenyző mellett ismert külföldi sportolók is szerencsét próbálnak majd. Ráadásul elindul a két magyar triatlonista olimpikon, az athéni ötkarikás játékokra készülő Molnár Erika és Kuttor Csaba is. Molnárnak a tavalyi győztes szerb-montenegrói Szvetlana Brkics mellett a 2003-as bajnok Danka Olga, az olimpai tartalék Walkó Andrea és a többszörös dobogós Harsányi Zsuzsanna lehet nagy ellenfele. Az uraknál az elmúlt évi győztes, Hóbor Péter biztosan rajthoz áll, de az örökifjú Lehmann Tibor, a hosszútáv-specialista Polonyi Balázs és a tiszaújvárosiakkal készülő angol Woodward is dobogóra állhat a papírforma alapján. A viadal összdíjazása csaknem egymillió forint.
Legfrissebb hírek

Vívás: férfi párbajtőrcsapatunk döntőt vív a tbiliszi világbajnokságon

Egyéb egyéni
3 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
14 perce

Kerékpár: „háztartási balesetben” megsérült a Tour legjobb franciája

Kerékpár
26 perce

Még játszott a győriek elleni meccsen, azóta távozott a Pjunyik gólerős csatára

Európa-konferencialiga
48 perce

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
1 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

F1 75: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén

F1
1 órája

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik