Az Inter megvette Favallit

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.06.01. 22:04
Címkék
Az olasz szövetségnek a bundaügyben nyomozó illetékesei továbbra is a Siena körül vizsgálódnak: miután hétfőn meghallgatták a zebramezes klub csaknem féltucatnyi játékosát (Lazetics végül nem tudott elmenni), kedden a szakmai stáb tagjaira került sor.
Az általános igazgatótól a klubtitkárig, a másodedzőtől a sportigazgatóig és a kommunikációs igazgatóig az egész "fehérgalléros részleg" megjelent a szövetség római székházában.
Kedden délután kiderült, hogy Giuseppe Favalli az Internazionale első új igazolása a nyári idény során: a kék-feketék 2006-ig szerezték meg a Lazio 32 éves válogatott hátvédjét, aki 12 év után hagyja el a római klubot. "Ilyen hosszú idő után itt volt az ideje a váltásnak. Remélem, hogy az Interrel is olyan sok sikert érek majd el, mint a Lazióval" – jelentette ki Favalli. Szintén az Interrel kapcsolatos hír, hogy a klub eladta a francia Bréchet-t a Real Sociedadnak, és tárgyal az Udinesével Pizarro és Jankulovski megvételéről. Davids ugyanakkor távolodni látszik: a holland középpályás alighanem szerződést hosszabbít a Barcelonával.
Claudio Cesare Prandelli óriási örömmel nyugtázta, hogy a következő idényben ő lesz a Roma edzője: "Alig várom, hogy elkezdjem a munkát, hiszen olyan klasszisokkal dolgozhatok majd együtt, mint Totti vagy Cassano." Szintén a "farkasokkal" kapcsolatos hír, hogy Marcos Assuncao, a Betis brazil középpályása jelezte: most, hogy Capello eligazolt, szívesen visszatérne a római klubhoz.
Végül néhány átigazolási pletyka: az Inter 20 millió eurót kér a Juventustól Vieriért, míg csapattársa, Marco Materazzi iránt a Lazio érdeklődik; Corradit, a Lazio válogatott csatárát nem csak a Milan, hanem a Juve is meg akarja szerezni; a Samp arra készül, hogy lecsapjon Di Nataléra, a kiesett Empoli válogatott csatárára.
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
3 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
3 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik