Petacchi új neve: Tretacchi

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.05.14. 21:24
Címkék
Pénteken a 6. szakaszt rendezték meg a Giro dItalián, olyan etapot, amelyet legszívesebben gyorsan elfelejtenének a résztvevők, hiszen a Spoleto és Valmontone közötti 164 kilométer során gyakorlatilag folyamatosan esett az eső.
Alessandro Petacchi az idei Girón már a harmadik sprintbefutót nyerte meg
Alessandro Petacchi az idei Girón már a harmadik sprintbefutót nyerte meg
Alessandro Petacchi az idei Girón már a harmadik sprintbefutót nyerte meg
Alessandro Petacchi az idei Girón már a harmadik sprintbefutót nyerte meg
Alessandro Petacchi az idei Girón már a harmadik sprintbefutót nyerte meg
Alessandro Petacchi az idei Girón már a harmadik sprintbefutót nyerte meg
Minden résztvevő, kivéve egyet, a győztest, Alessandro Petacchit.
Az etap egyetlen igazán jelentős szökését az olasz Baliani (Panaria) mutatta be, aki az össztáv jelentős részét az élen töltötte, és akinek az előnye elérte az öt percet is. A Fassa Bortolo által vezetett üldözőbollyal szemben azonban tehetetlen volt – akárcsak a világbajnok Igor Astarloa, aki az utolsó kilométereken próbálta meglepni a mezőnyt. Így aztán következhetett a tömegbefutó, amelyet Petacchi játszi könnyedséggel nyert meg, immár harmadik győzelmét aratva az idei Olasz körversenyen.
Az összetettben nem változott a helyzet, továbbra is Gilberto Simoni őrzi a rózsaszín trikót, aki szombaton a hegyi befutón akár növelheti is az előnyét.
Magyar idő szerint péntekre virradóra Sydneyben megkezdődött a pályakerékpárosok idei negyedik Világkupa-versenye, amely a május végi melbourne-i világbajnokság felvezetése is egyben. A magyarok közül az első napon Szabolcsi Szilvia szállt nyeregbe, aki a repülőversenyben indult. A BVSC olimpiai ötödik helyezett versenyzője a selejtező során 12.071-gyel a 12. helyet szerezte meg, majd a nyolcaddöntőben a holland Hijgenaart legyőzve került – igen dicséretes módon – a legjobb nyolc közé. Innen már nem jutott a legjobb négy közé, de a vb-részvétele gyakorlatilag biztosra vehető. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
2 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
3 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik