Felborult a papírforma

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2004.04.18. 23:05
Címkék
Valenciában felborult a papírforma  s ennek nem a haragos szél az oka.
A szélvihar pénteken és szombaton hatalmas hullámokat korbácsolt a tengeren, de a kontinensviadal napjára valamelyest csillapodott, így a triatlonisták világversenye a hölgyek küzdelmeivel elkezdődhetett. Az úszást a 17 Celsius-fokos tengerben rendezték meg, a versenyzők neoprén ruhát viselhettek, ennek talán a spanyol Hidalgo örült a legjobban, számára ugyanis ragyogóan sikerült az első versenyszám, elsőként pattanhatott a kerékpárjára. A magyar indulók közül Walkó Andrea (TVK-Mali Tiszaújváros) a 27. helyen váltott, s éppen elcsípett egy nagyobb bolyt, míg Molnár Erika (UTE) a 43. helyről kezdte a kerékpározást. Az élen egy ötfős boly lépett el a többiektől, s a Dibens, Fernandes, Pilz, Hidalgo, Zelenková kvintett a 40 kilométernyi tekerés során közel kétperces előnyt gyűjtött össze. A futás során a portugál Vanessa Fernandes alaposan kilépett, s nagy fölénnyel nyerte el az aranyérmet. A második helyen az üldözők közül a mezőny legjobb futóidejét elérő honosított osztrák, Kate Allen ért célba, míg a bronzérem Hidalgónak jutott. A címvédő spanyol Burgos a hetedik, a kétszeres Eb-aranyérmes belga Smet a tizedik, az 1998-es bajnok holland Hoogzaad pedig a 15. helyen zárt. A nagy bollyal kerékpározó Walkó Andrea a 32., míg a hátsó sorban tekerő Molnár Erika a 37. helyre futott be.
A férfiaknál is új győztest avattak, a dán Rasmus Henning szerezte meg a kontinensbajnoknak járó athéni kvótát. Az úszás az ukrán Glusenkónak sikerült a legjobban, a magyarok a mezőny második felében fogtak partot, de Kuttor Csaba (Buda-Cash Team), Hóbor Péter és Varga Szabolcs (Proform TK Pécs) egyaránt csatlakozni tudott az első bolyhoz. Akárcsak a nőknél, a férfiak mezőnyében is akadtak szökésre vállalkozók, a lengyel Jaskolka, Henning, a belga Zeebroek, a cseh Rehula és a spanyol Llanos 1:26 perces előnnyel kezdhette a futást, ez pedig már behozhatatlan előnynek bizonyult. A hajrában Henning és Llanos csatázott, s végül a dán bírta tovább cérnával, míg a harmadik helyre a legjobb futást produkáló német Unger érkezett meg.
A magyarok közül Hóbor Péter és Kuttor Csaba fej fej mellett teljesítette a távot, előbbi a 28., utóbbi a 29. helyen zárt, míg a hajszállal gyengébben futó Varga Szabolcs a 44. helyen ért célba. ---- E ---- 2
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
23 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
41 perce

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
49 perce

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
50 perce

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája

Sako 2029 – nagy bejelentéssel indította a hetet a Győri ETO

Kézilabda
1 órája

Balhé a két korábbi Fradi-edző meccsén: Sztankovics kiborult, Csercseszov válaszolt

Minden más foci
1 órája

Vívás: Budapesten és Gödöllőn is jutott érem a magyar kadétoknak

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik