Sérült kalapácsvetők

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2004.04.13. 20:39
Címkék
Az elmúlt években kalapácsvetőinknek szinte nehezebb volt kijutniuk a világversenyekre, mint helytállni rajtuk.
Hazánkat alkalmanként hárman képviselhették, ám négyen, olykor öten pályáztak a csapatba kerülésre. Úgy tűnt, az idén is öt versenyző közül kell kiválasztani három olimpiai résztvevőt, ám az utóbbi napokban rossz híreket kaptunk két kalapácsvetőnkről. Botfa Péternek eltörött a kulcscsontja, Németh Zsolt térdét pedig műteni kell."Két hete kezdett fájni a vállam – magyarázta Botfa. – Százharminc kilogrammal szakítottam, de túlságosan megdobtam a súlyzót, és mivel nem tudtam elengedni a gurtnit, mindkét vállam hátra fordult. Korábban is megesett már velem hasonló, de azt megúsztam húzódással, így most sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget az ügynek. Csakhogy ezúttal a fájdalmam egyre erősödött. Kiderült, hogy eltört a jobb kulcscsontom, de szerencsére nem mozdult el. Hat hét kell a gyógyuláshoz, addig legfeljebb lábra dolgozhatok. De nem adom fel. Márciusban, a téli dobóbajnokságon 80.37 métert értem el, így ha csak arra a szintre visszatornászom magam, nem lehet baj. A júliusi országos bajnokságon dől el, hogy a kalapácsvetők közül ki indulhat az olimpián, remélem, elég lesz az idő arra, hogy összeszedjem magam."A sevillai világbajnokságon ezüstérmes Németh Zsolt negyedik éve folyamatosan sérülésekkel küszködik, de bízott benne, hogy a nagyobb műtéteket az olimpia utánra halaszthatja."Tavaly az országos bajnokság előtt letört egy porcdarab a térdemből, akkor atroszkóposan megműtöttek – mondta Németh. – Már akkor mondták, hogy a combcsontom vége nagyon kopott, és hogy a keresztszalagomat pótolni kellene, de bíztam benne, hogy Athénig kihúzom. Januárban azonban Baker-cisztával ismét műtötték a térdemet, februárban pedig újabb porcot vettek ki belőle. Ekkor azt mondták, a kopás olyan mértékű, hogy porcbeültetésre lesz szükség. Még ekkor is abban reménykedtem, hogy kijuthatok az olimpiára, de az erős fájdalom már akkor is jelentkezett, ha éppen csak meghajlítottam a térdemet. Képtelen voltam edzeni, műteni kellett. El vagyok keseredve, mert ez azt jelenti, hogy kalapácsot legkorábban novemberben vehetek a kezembe."
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik