Beloki bukással kezdte az évet

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2004.03.27. 20:58
Címkék
Szombaton az Amaury SO szervezésében megkezdődött a kétnapos Critérium Internacional  a rendezők személye esetünkben azért fontos, mert ez a cég a Tour de France tulajdonosa is egyben.
Beloki ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta
Beloki ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta
Beloki ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta
Beloki ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta
Beloki ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta
Beloki ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta
Ezen a napon pedig többször is szóba került a világ legnagyobb kerékpárosviadala: elsőként a spanyol Kelme együttese kapcsán. A zöld-fehér csíkos mezben szereplő Kelme menőivel nem találkozhatunk az idei Francia körversenyen, sőt az Amaury többi viadalán sem, Jean-Marie Leblanc, a Tour de France igazgatója közölte: amíg nem tisztázódik a spanyol gárda helyzete, cégétől nem kap rajtengedélyt. Amint arról lapunkban is beszámoltunk, a spanyol Jesus Manzano az AS című napilapban tudatos és rendszeres doppingolással vádolta meg volt csapatát, az ügyben a spanyol szövetség vizsgálatot indított.
Más tekintetben is felvetődött a Tour de France szombaton: a spanyol Joseba Beloki ugyanis tavaly nyáron éppen a Francia körversenyen bukott nagyot, és hónapokig tartott, amíg felépült súlyos sérüléseiből. Beloki a Critérium Internacionalon tért vissza a karavánba, és úgy kezdte, ahogy tavaly befejezte: ezúttal is bukott. Szerencsére most nem történt komolyabb sérülés, a kitűnő spanyol kerekes vissza tudott ülni kerékpárjára és célba is ért. A viadal első szakaszát mezőnybefutó végén a francia Jean-Patrick Nazon (aki tavalyi Touron is viselhette a sárga trikót) nyerte meg, és ő vezet az összetettben is. A viadal egyetlen magyar indulója, Bodrogi László a 39. helyen ért célba.
Itthon is elkezdődött az országúti idény, kár, hogy az időjárás ezúttal nem volt kegyes a kerekesekhez: a 4 Celsius-fokos, esős időben a rendezők csökkentették a versenytávokat, így a férfiak 75, a nők pedig 37 kilométeren mérték öszsze tudásukat. A győzelmet a férfiaknál egy sikeres szökés végén a ferencvárosi Víg Aurél szerezte meg két csapattársa előtt, míg a hölgyeknél a bajnoki csúcstartó Jéger Veronika a hajrában előzte meg nagy riválisát, Vajda Mártát. ---- E ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik