Nem cáfolt rá kritikusaira a Tottenham, a történelmi El-siker dacára menesztette Ange Postecoglout

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.06. 18:30
Menesztéssel „hálálta meg” a klubvezetés a történelmi El-sikert (Fotó: Getty Images)
Az angol labdarúgó-élvonalban (Premier League) érdekelt Tottenham Hotspur a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztette vezetőedzőjét, Ange Postecoglout.

A klub vezérkara a történelmi mélypontot jelentő bajnoki szerepléssel indokolta a lépést, dacára annak, hogy a sorozatos sérülések, valamint az Európa-liga tudatos priorizálása „enyhítő körülménynek” számított. A közleményben a klubvezetés nagyon nehéz, de szükséges lépésként nevezte Postecoglou eltávolítását, hozzátéve, hogy hálásak a klubtörténelem mindössze harmadik trénerének, aki európai kupát nyert a „sarkantyúsokkal”.

Mint ismeretes, a Tottenham csupán a 17. helyen zárta a Premier League mögöttünk hagyott évadát, viszont az Európa-liga megnyerése révén (amivel 17 év szünet után került új trófea a klub vitrinjébe) a Bajnokok Ligájában indul majd a fővárosi csapat.

 

Legfrissebb hírek

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Spurs; a Wolverhampton az ötödik bajnokiját is elveszítette

Angol labdarúgás
2025.09.20. 18:01

Továbbra is tagadja a nemi erőszak vádját Thomas Partey

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 14:16

A Qarabag idegenben kétgólos hátrányból győzte le a Benficát

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 22:59

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
2025.09.13. 20:26

Európa-liga-győztes edző érkezett a Ferencváros kupaellenfeléhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.09. 14:28

A Tottenham nem eladó – közleményt adott ki a klub, miután több ajánlat is befutott

Angol labdarúgás
2025.09.08. 11:04

Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

Angol labdarúgás
2025.09.04. 19:56
Ezek is érdekelhetik