Zabel elfelejtette a szabályt

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2004.03.21. 22:39
Címkék
Oscar Freire egykori főnökének, a Mapei tulajdonosának, Giorgio Squinzinek ajánlotta szombati győzelmét, mégpedig azért, mert Squinzi úr kínálta neki pályafutása első jelentős szerződését, még 1999-ben. A kétszeres világbajnok spanyol emlékezetes győzelmet aratott a Világkupa nyitányán, a MilánóSan Remón: az utolsó centimétereken előzte meg a német Erik Zabelt, aki már a győzelmét ünnepelte&
"Zabelnál volt az előny, de hibázott, elfelejtette a szabályt, hogy az nyer, aki elsőként éri el a célvonalat. Ha nem emeli fel a két karját, nem biztos, hogy meg tudom előzni – vélekedett Freire, aki nyilatkozatában a csapatának hálálkodott a sok segítségért, majd a terveiről beszélt: – Tavaly a Világkupa-trikó megszerzése volt a fő célom, de ezt nem sikerült elérnem, remélem, ebben az évben végleg megtarthatom. Ennek érdekében a Párizs–Roubaix kivételével valamennyi Világkupa-futamon indulok." "Azt hittem, győztem, de amint megpillantottam Freirét, tudtam, hogy tévedtem. Megpróbálom az eset pozitív oldalát nézni. Sokan azt mondják rólam, már kiégtem, szombaton viszont legyőztem Petacchit. Ennek is tudok örülni" – reagált a fentiekre a korábbi négyszeres Milánó–San Remo-győztes Erik Zabel. Csupán kisebb sérülést szenvedett Michele Bartoli, aki a Cipressa lejtőjén bukott nagyot, a CSC olasz menője így továbbra is csak álmodozhat a Milánó–San Remo megnyeréséről. A csapatfőnök, Bjärne Riis is nagyon szomorú volt, nem pusztán azért, mert a Cipressáig Bartoli a jól felépített taktika szerint haladt, hanem azért is, mert a CSC valamennyi kerekese megállt, hogy segítsen az olasznak a felzárkózásban, így azonban mindenki lemaradt a befutóról… Az utolsó szakasz előtt már csak három ferencvárosi versenyző maradt állva a Miklós király útja nevű nyílt profiviadalon, a negyedik szakaszon ugyanis Lengyel Tamás is feladta a küzdelmet. A magyar bajnok Arany Gábor ellenben továbbra is igyekszik, az etap első két sprintjén helyezett volt, a második részhajrát meg is nyerte. 10. Miklós király útja
(2.5-ös kategória, Szerbia-Montenegró)
(2.5-ös kategória, Szerbia-Montenegró)

4. szakasz, Tivat–Kotor (173 km): 1. Mariusz Wiesiak (lengyel, Nippo) 4:58:18, 2. Prazdnevsky (szlovák, Podbrezova) azonos idővel, 3. Ilecic (szlovén, Perutnina Ptuj) a. i., …21. Szekeres Csaba (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) 15 mp h., …30. Garamszegi László (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) a. i., …36. Arany Gábor (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) 1:16 p h. Az összetettben: 1. Massimo Demarin (horvát, Perutnina Ptuj) 16:34:35, 2. Danculovic (horvát, Perutnina Ptuj) 17 mp h., 3. Tacutaka (japán, Bridgestone) 21 mp h., …21. Szekeres 2:55 p h., …24. Garamszegi 3:10 p h., …26. Arany 3:46 p h.

27. Chilei körverseny
(2.5-ös kategória)

10. szakasz, Pirque–Pirque (131 km): 1. Gonzalo Miranda (chilei, Publiguías) 2:50:46, 2. Corvalán (chilei, Ace) 4 mp h., 3. Simon (argentin, Líder) 6 mp h. Az összetettben: 1. Marco Arriagada (chilei, Publiguías) 31:10:06, 2. Medina (chilei, Ace) 50 mp h., 3. Marcelo Arriagada (chilei, Publiguías) 1:23 p h. (Rohtmer Balázs eredményeiről nem érkezett jelentés.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik