Keane: A jövőnkért játszunk

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2004.03.17. 21:16
Címkék
Mi sem bizonyítja jobban a Manchester United helyzetének súlyosságát, mint hogy az egyébként a legkevésbé sem mélyenszántó elemzéseiről híres Roy Keane hosszan beszélt a gondokról a klub saját tv-csatornájának.
A kapitány nem kímélte az utóbbi időben rendre gyatrán teljesítő csapattársait – de nehéz is lenne zavart heherészéssel elsiklani a hatalmas bajnoki hátrány, a BL-ből való kiesés és a Manchester Citytől elszenvedett arcpirító vereség felett."Szombaton, a Tottenham ellen meg kell mutatnunk a szurkolóknak. A győzelem sem csökkentheti a Porto és a City elleni kudarc fájdalmát, de fontos, hogy a közönségünk végre kapjon valamit. Mindenki tudja, hogy van miért játszanunk, szerintem egyenesen a jövőnkért" – mondta vészjóslóan az ír középpályás. Amikor arról kérdezték, mekkora szerepe lehet a gyengélkedésben David Beckham távozásának és Rio Ferdinand eltiltásának, Keane így folytatta: "Ha valami nem úgy megy, ahogy mennie kellene, szembe kell nézni a helyzettel. Mindenki csalódott, érthető, ha egyesek mentségeket akarnak keresni, de valójában az a lényeg, hogy nem tesszük jól a dolgunkat, ezért megérdemeljük a kritikát. Az ilyen nagy egyesületnél ehhez hozzá kell szokni." Érdekes, hogy épp szerdán látott napvilágot a pletyka: a nyáron nagy változások várhatóak az MU keretében. Eszerint Roy Keane befejezi pályafutását, mert megelégelte a gyakori sérüléseket – Ruud van Nistelrooy pedig a Real Madridhoz igazol. Utóbbi nehezen hihető, elvégre a holland csatár nemrégiben hosszabbította meg a szerződését 2008-ig, ám bizonyos lapok még azt is tudni vélik, hogy az újabb "galaktikusra" áhítozó Real 25 millió fontot kínál érte.Graeme Souness, a Blackburn Rovers szakvezetője elismerte, a minap összetűzött egyik játékosával, Dwight Yorke-kal. A trinidadi az egymás elleni játék során túl hevesen támadta edzőjét, amiért a mester "törlesztett", és az incidens szóváltással végződött. A szakember ugyanakkor "nonszensznek" nevezte, hogy a Manchester Uniteddel egykor nagy sikereket elérő Yorke-nak mennie kellene az együttestől. "Ilyesmi előfordul tréning közben, túl kell lépni rajta" – így Souness, akiről azonban már korábban elterjedt, hogy nincs megelégedve az érkezése óta 55 bajnokin mindössze tizenkétszer eredményes futballistával.Röviden
HOULLIER BÍRÓBÍRÁLATA. Gérard Houllier, a Liverpol mestere kijelentette, a sokat hibázó bírók és partjelzők legalább olyan felelősek a csapat rossz szerepléséért, mint a futballisták.
KAPÓS A CITY. Már most 25 ezer éves bérlet kelt el a Manchester City következő idényére, jóllehet a várakozáson alul teljesítő gárda még ki is eshet.

FA-kupa
Negyeddöntő, újrajászott mérkőzés: Tranmere Rovers (III. o.)–Millwall (II.) 1–2 (Jones 41., ill. Cahill 11., Harris 16.)
Az elődöntőben: Arsenal–Manchester United (április 3.) és Sunderland–Millwall (április 4.)

Division I
37. forduló:
Cardiff City–Reading 2–3, Norwich City–Gillingham 3–0, Rotherham United–Sheffield United 1–1, Walsall–Ipswich Town 1–3, Watford–Derby County 2–1, West Bromwich Albion–Wigan Athletic 2–1, Sunderland–Stoke City 1–1. A Wimbledon–Millwall mérkőzést elhalasztották.
Az élcsoport: 1. Norwich 70 pont (57–30, 36 mérk.), 2. West Bromwich 70 (53–32), 3. Sheffield United 59 (36), 4. Wigan 58 (36)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik