Együtt a válogatott

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2004.03.12. 21:35
Címkék
Újra teljes létszámú a magyar férfiválogatott  a műtét után lábadozó olimpiai és világbajnok Kovács Antal, a sérüléséből felépülő Európa-bajnok Ungvári Miklós és az ugyancsak meggyógyuló Eb-bronzérmes Csizmadia Zoltán is a csapattal tarthat a hét végi prágai olimpiai kvalifikációs A-kategóriás Vk-viadalra.
"Úgy tűnik, végre mindenki egyben van – kezdte Nagy Ernő, a férfiak kapitánya. – Eljön velünk a cseh fővárosba Ungvári Miki is, ám azt csak a helyszínen döntjük el, hogy a versenyen is részt vesz-e. Az egyik legfontosabb feladat Braun Ákosra vár, ő jelenleg kvótát érő pozícióban van, de ezt egy jó eredménnyel meg kell erősítenie. Anti a tavaly májusi Európa-bajnokság óta nem versenyzett, kérdés, hogyan sikerül neki a visszatérés."A kapitány elmondta, Ungvári Miklós (66 kg, Kecskeméti JC), Neu Gábor (66, Honvéd-Kipszer), Braun Ákos (73, Paksi Atomerőmű SE), Bere Tamás (73, Honvéd-Kipszer), Nagysolymosi Sándor (81, Kecskeméti JC), Kállai Ákos (81, Kecskeméti JC), Rajcsányi Gergő (90, UTE), Kovács Antal (100, Paksi Atomerőmű SE), Hadfi Dániel (100, Honvéd-Kipszer), Csizmadia Zoltán (+100, Honvéd-Kipszer) és Bor Barna (+100, Paksi Atomerőmű SE) utazik az olimpiai hajrá első versenyére. A nőknél Szabó Brigitta (57, CVSE-Geosaurus) arcüreggyulladása aggasztja Németh Ferenc szövetségi kapitányt, a gyengébb nem küzdelmeiben ugyanis egyedül Szabó áll olimpiai kvalifikációt jelentő helyen az európai rangsorban. Az már biztos, hogy Nagy Viktória (48, UTE), Csernoviczki Éva (48, Tatabánya-Hermann DSE), Baczkó Bernadett (57, UTE) és Bejczi Zsuzsa (63, Koroncó-Tutti) tatamira lép a női Vk-n, sőt hosszú idő után újra a nemzetközi mezőnyben szerepel majd a klubköltségen utazó Gránicz Éva (+78, Kecskeméti JC) is.
Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
3 perce

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a győri kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
19 perce

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
20 perce

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
21 perce

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
22 perce

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
24 perce

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
25 perce

De Bruyne ismét betalált, Höjlund góllal debütált – simán nyert Firenzében a Napoli

Olasz labdarúgás
38 perce
Ezek is érdekelhetik