Bírálják az időmérő rendszert

HEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCSHEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2004.03.06. 20:51
Címkék
A pénteki erőviszonyok szombaton sem változtak, így a Ferrari-istállóé lett az első rajtsor a 20. Ausztrál Nagydíjon Melbourne-ben. A Scuderia pilótái újabb pályacsúcsokat futottak az Albert Parkban, Rubens Barrichello 1:24.482 perces eredményét Michael Schumacher mindössze 74 ezredmásodperccel múlta felül.
Az idénynyitó versenyről bővebben
Az én Formám 2.
A Minardi felemás napja

A Ferrari boxában nem törôdtek az új szabályok okozta kellemetlenségekkel, örültek, hogy pilótáiké lett az elsô rajtsor
A Ferrari boxában nem törôdtek az új szabályok okozta kellemetlenségekkel, örültek, hogy pilótáiké lett az elsô rajtsor
A Ferrari boxában nem törôdtek az új szabályok okozta kellemetlenségekkel, örültek, hogy pilótáiké lett az elsô rajtsor
A két vörös gép mögött bő fél másodperccel maradt el a Juan Pablo Montoya, Jenson Button páros (kettejük között az döntött Montoya javára, hogy ő volt a gyorsabb az első menetben), igaz, a kolumbiai hibázott, és csak ezért csúszott ennyire a Ferrarik mögé. A McLaren-Mercedesek nagy csalódást okoztak, Kimi Räikkönen a 10., David Coulthard a 12. rajtkockát szerezte meg. Az új kvalifikációs rendszer első felvonásában, amely során a pilóták a tavalyi Japán Nagydíj sorrendjében hajtottak az aszfaltra, Montoya megelőzte Michael Schumachert, aki a hétvége során először csúszott le az első helyről.

Rajtsorrend:
1. M. Schumacher
(német, Ferrari, B) 1:24.408
(átlag: 226.173 km/óra)
2. Barrichello
(brazil, Ferrari, B) 1:24.482
3. Montoya
(kolumbiai, Williams-BMW, M) 1:24.998
4. Button
(brit, BAR-Honda, M) 1:24.998
5. Alonso
(spanyol, Renault, M) 1:25.699
6. Webber
(ausztrál, Jaguar-Cosworth, M) 1:25.805
7. Szato
(japán, BAR-Honda, M) 1:25.851
8. R. Schumacher
(német, Williams-BMW, M) 1:25.925
9. Trulli
(olasz, Renault, M) 1:26.290
10. Räikkönen
(finn, McLaren-Mercedes, M) 1:26.297
11. Massa
(brazil, Sauber-Petronas, B) 1:27.065
12. Coulthard
(brit, McLaren-Mercedes, M) 1:27.294
13. Da Matta
(brazil, Toyota, M) 1:27.823
14. Fisichella
(olasz, Sauber-Petronas, B) 1:27.845
15. Heidfeld
(német, Jordan-Ford, B) 1:28.178
16. Pantano
(olasz, Jordan-Ford, B) 1:30.140
17. Baumgartner
(magyar, Minardi-Cosworth, B) 1:30.681
18. Panis
(francia, Toyota, M) idô nélkül
19. Klien
(osztrák, Jaguar-Cosworth, M) idô nélkül
20. Bruni
(olasz, Minardi-Cosworth, B) idô nélkül
A másodikban aztán nem vacakolt a címvédő, aki vasárnap hajnalban – 2001 és 2003 után – harmadszor indulhatott az első helyről Melbourne-ben. "Nagyon jól alakult a szombati nap, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Ausztráliában az utóbbi években nagyon jól megy nekünk. Hibátlanul dolgozik a csapat, de biztosan lesznek olyan pályák, amelyeken nagyobb ellenállásba ütközünk. Az egymotoros szabály nem okoz gondot nekünk, hiszen a téli felkészülés során tökéletesen megvalósítottuk a programunkat, amelynek célja a tartósabb, egyben erősebb erőforrás kifejlesztése volt. Köszönöm a gyárban dolgozóknak, de nekik is üzenem, hogy nagyon kemény lesz ez az idény" – mondta az immár 56 pole pozíciós Schumacher.
A Ferrari uralmát Barrichello erősítette meg, igaz, a brazil az első "félidőben" nagyon vigyázott. Elsőként száguldott körbe a koszos, falevelekkel borított pályán, és összességében csak a nyolcadik legjobb idő lett az övé. Nem kockáztatott, mert tudta, hogy édes mindegy, mikor kezdi el a második gyors körét. A pálya tulajdonságai ugyanis állandóak voltak, így nem volt fontos a sorrend.
A pilóták és a szakemberek többsége egyébként állította: ezen a szombat délutánon megtanulták értékelni a tavalyi időmérési rendszert, amelyet annyiszor támadtak az előző évadban. Ez az edzés ugyanis hosszabb lett az előre tervezettnél, és a pilóták egybehangzóan állítják, hogy az első menet teljesen felesleges. A szabályalkotók eredetileg azt várták, hogy a versenyzők az első félidőben kevés üzemanyaggal, nagy sebességgel száguldanak végig a pályán, és utána, a versenyre felkészített autóval már lassabban mennek.
Ám nem ez történt, a legtöbben elsőre csak rutinból teljesítették a pályát. Kis táblázatunkból kiderül, hogy a rajtrács első hét helyezettje a második félidőre tartogatta igazi tudását, csupán Ralf Schumacher, a mclarenesek, a jordanesek és a sauberesek voltak gyorsabak az első menet során. "Ôszintén szólva, nem voltam feldobódva az első köröm alatt. Nem kellett gyorsan mennem, még a pénteki szabadedzésen is nagyobb értelmét láttam a száguldásnak. Az aszfalt koszos volt, és nem kockáztattam, mert nem volt értelme" – mondta Barrichello. "Nagyon különös az első félidő. Ha valaki gyorsan megy, megcsúszhat, és ha összetöri az autóját, oda a jó rajtpozíció. Nincs arányban a kockázat és a nyereség tényezője, és ha nem változtatnak, egész évben csak ez fog történni: az emberek körbegurulnak a pályán" – tette hozzá Montoya.
Még Bernie Ecclestone is felemelte a hangját a szabályok miatt. "Tragédia lett a Formula–1-ből. Nem erre számítottunk, eddig egyetlen pozitívumot sem láttunk az új szabályoknak köszönhetően. Amikor mindenki egyszerre a pályára mehetett, sokkal izgalmasabb volt. A kiscsapatok azt hitték, így több műsoridőt kapnak, de ha ez így megy tovább, senki sem fogja nézni az edzéseket. Most már tényleg tenni kell valamit, az volna a legjobb, ha lenne húsz verseny, és törölnék a teszteket, valamint a pénteki edzésnapot" – tette közzé kissé radikális nézeteit Ecclestone.
Még annak a lehetősége is felvetődött, hogy esetleg két és fél vagy három órán át tart a jövőben egy ilyen tréning. Ha sűrű felhők gyülekeznek a pálya fölött, mindenki félni fog az esőtől, és a második félidőben a lehető legkorábban a pályára akar hajtani, még mielőtt elered az eső. Ha ez így történik, nem elképzelhetetlen, hogy az első menet során mindenki a leglassúbb akar lenni, és egymást próbálják alulmúlni a versenyzők. Legrosszabb esetben az sem zárható ki, hogy a pilóták a célegyenes bejáratánál megállnak, és várják, hogy fusson az idő – mindenki tovább áll majd, mint az előtte pályára hajtó, és a végtelenségig nyúlhat a tréning.
Hogy mégis mit lehetne tenni? Fel-vetődött a péntek-szombati edzésrend visszaállítása, és az is, hogy az első menet legjobbjainak pontokat osszanak. Privilégiumot is kaphatnak a rajthelyezésben, az első tréninget megnyerő pilóta számára például garantálhatnák az első sorból indulás jogát.
Egyesek azonban még túl korainak tartják az efféle lépéseket. Ron Dennis, a McLaren igazgatója szerint legkorábban a harmadik verseny után kellene leülni, és akkor megbeszélni, milyen változtatásokra van esetleg szükség.
Az időmérő edzés első és második „félidejének” eredménye
Pilóta1. eredmény2. eredménykülönbség
M. Schumacher1:25.3011:24.408–0.893
Barrichello1:25.9921:24.482–1.510
Montoya 1:25.2261:24.998–0.228
Button1:25.8981:24.998–0.900
Alonso1:25.9281:25.699–0.229
Webber1:26.2321:25.805–0.427
Szato1:26.7371:25.851–0.886
R. Schumacher1:25.4451:25.925+0.480
Trulli1:27.3571:26.290–1.067
Räikkönen1:25.5921:26.297+0.705
Massa1:26.8331:27.065+0.232
Coulthard1:25.6521:27.294+1.642
Da Matta1:28.2741:27.823–0.451
Fisichella1:26.2861:27.845+1.559
Heidfeld1:27.4691:28.178+0.709
Pantano1:29.1561:30.140+0.984
Baumgartner1:32.6061:30.681–1.925
Panis1:27.253idő nélkül
Klien1:27.258idő nélkül
Bruni1:30.912idő nélkül
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik