Kabaré vagy bírósági per?

CSINTA SAMUCSINTA SAMU
Vágólapra másolva!
2004.03.04. 22:32
Címkék
Kabaréba illő jeleneteket hozott a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Anghel Iordanescu és a Steaua első számú finanszírozója, valamint elnöke, Gigi Becali közötti per legutóbbi tárgyalása.
A pereskedés abból indult ki, hogy Becali a román futball tönkretevőjének nevezte Iordanescut, ugyanakkor megvádolta a szakembert, mondván, csúszópénzt kért néhány játékostól a válogatottba való meghívás fejében. A helyi labdarúgás két visszhangos szereplője közötti adok-kapok régóta zajlik, egyszer már majdnem a törvényre bízták magukat, de az utolsó pillanatban kibékültek."Emberileg már megbocsátottam Becalinak, főleg, hogy a húsvét előtti nagyböjt időszakát éljük – jelentette ki a kapitány –, de végigcsinálom, hogy bebizonyítsam az ártatlanságomat. Utána kibékülünk." Becali válasza így hangzott: "Ha börtönbüntetést kér rám és ötszázezer dollár kártérítésre tart igényt, utána hogyan lehet kibékülni?"Becali ezúttal is megismételte korábbi kijelentéseit. A bíró kérdésére – mire alapozza, hogy Iordanescu tette tönkre a román futballt? – a politikusi ambíciókat is tápláló vállalkozó így válaszolt: "Ez az én véleményem. Miért, nem szabad, hogy véleményem legyen? De ezt mondják más szakemberek is, sőt Iordanescu is beismerte, hogy rossz taktikát alkalmazott." Becali állítja, nem okozott erkölcsi kárt az edzőnek, sokkal inkább reklámot csinált neki, ennek következtében a szövetségi kapitány ma már a korábbi fizetése dupláját, azaz egymillió dollárt keres. Becali azt is elismerte, hogy korábban kijelentette Iordanescuról: valami nincs rendben a fejében. Részletekbe azonban nem bocsátkozott, arra hivatkozva, hogy túl sok újságíró van a teremben, s a mondandója a felperes családját is érintené. "Ha viszont bizonyítanom kell, mindent kipakolok" – tette hozzá.A steauás vezető szerint Iordanescu hatalmi visszaélésnek köszönhetően maradhatott a válogatott élén. "De ezt nem tudom bizonyítani. Ugyanakkor ha a miniszterelnök telefonon kéri meg, hogy egy elpuskázott Európa-bajnoki selejtező után is maradjon a válogatottnál, mi más ez, ha nem hatalmi visszaélés?" – hangzott a nevetést kiváltó indoklás. Állításai bizonyítására tanúkat kíván hozni, de nem akarta őket megnevezni, és még a számukat sem árulta el, attól félve, "lenyúlják" őket. Végezetül arra kérte a bírót, eskesse meg Iordanescut a Bibliára, hogy nem fogadott el csúszópénzt játékosoktól vagy azok ügynökeitől. A visszautasítás után így fakadt ki: "Kár, pedig így lehetett volna leghamarabb befejezni ezt az ügyet."Elmenőfélben nem mulasztott el fenyegetőzni egy sort. "A március huszonkilencedikei tárgyaláson kicsinálom Iordanescut – mondta nagy hanggal. – Mircea Sandu (a román szövetség elnöke – a szerk.) azt mondta nekem, kénytelen lesz kirúgni őt, ha bebizonyosodik, hogy valóban pénzt fogadott el. Szóval pénzt is akar, s makulátlan ábrázatot." Gigi Becali számára annál is fontosabb a per végkimenetele, mivel elmarasztalás esetén kénytelen lenne befejezni alig megkezdett politikai pályafutását.
Legfrissebb hírek

Barcelona királynőjét is megcsodálhatjuk a Magyar Sport napján – Ónodi Henrietta kincsei egy páratlan kiállításon

Torna
12 perce

A reaktivált Kasó Orsolyával jutott vissza az élvonalba a Győr

Vízilabda
35 perce

Velük bárhova – Patai Gergely publicisztikája

Jégkorong
43 perce

Sorozatban harmadszor érkezik Kanada májusban, ezúttal Crosby is tiszteletét teszi Budapesten

Jégkorong
43 perce

Hit nélkül nem ment a győrieknek a Benfica elleni BEK-elődöntőben

Népsport
47 perce

Tekvandó: Salim Omar Gergely aranyérmes a svéd bajnokságban

Egyéb egyéni
55 perce

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
1 órája

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik