Shearer nem tér vissza

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.02.23. 20:46
Címkék
A szurkolók által a válogatottba követelt Alan Shearer nem enged az angol közvélemény nyomásának, nem áll szándékában visszavonni az Euro2000 után hozott döntését.
Shearernek csak a Newcastle létezik
Shearernek csak a Newcastle létezik
Shearernek csak a Newcastle létezik
Shearernek csak a Newcastle létezik
Shearernek csak a Newcastle létezik
Shearernek csak a Newcastle létezik
A nemzeti csapatnak három és fél éve hátat fordító csatár a Sunnak nyilatkozva elmondta, sem Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitánnyal, sem más futballvezetővel nem beszélt az esetleges visszatéréséről.
"Visszavonultam, ez az utolsó szavam. Kár, hogy ilyesmiről kell beszélnünk, mert eldöntöttem valamit, és a körülmények nem változtak meg azóta, tehát most is úgy gondolom, hogy csak a klubfutballnak tudok élni. Mostanában jelentek meg olyan cikkek, amelyek szerint visszautasítottam Sven hívását, de ez nem igaz" – jelentette ki Shearer. Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) szóvivője elmondta, hogy Eriksson tiszteletben tarja Shearer döntését, és nem számol vele a válogatottban.
Shearer arról is beszélt, hogy semmiképpen sem hagyja el jelenlegi klubját, a Newcastle Unitedet. A "szarkák" támadója 1996-ban költözött Blackburnből szülővárosába, pedig mehetett volna az MU-hoz is. "Sokan sajnálnak a döntésem miatt, de nekem minden trófeánál többet ér, hogy a barátaim és a rokonaim közelében élhetek. Rendkívül boldog vagyok" – mondta Shearer.
Alan Smith, a Leeds támadója viszont komolyan gondolkozik azon, hogy ha kiesik a csapat az élvonalból, elhagyja az Elland Roadot. A Leeds annak ellenére utolsó a bajnokságban, hogy szombaton – Smith góljával – 1–1-et játszott az Old Traffordon a Manchester Uniteddel. "Ha minden a legrosszabbul alakul, átgondolom a helyzetet. Ám még a kiesés ellen küzdünk, és ha Mark Viduka is és én is egészséges maradok, minden esélyünk megvan a bentmaradásra" – mondta Smith.
Az Arsenalról szóló hír, hogy a londoniak előteremtették a 357 millió fontos új stadionjukhoz szükséges anyagi feltételeket, így elkezdhetik építeni a 60 ezer ülőhelyes Ashburton Grove-i létesítményt, amely a tervek szerint 2006 nyarára készül el.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
4 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
5 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
5 órája

Igazi bajnok, igazi könnyek – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
5 órája

Ötleges hátránnyal kezdett, de előhúzta a klasszist: Luke Littler a World Matchplay bajnoka

Egyéb egyéni
6 órája

Leylah Fernandez 70 perc alatt lemosta Anna Kalinszkaját a washingtoni döntőben

Tenisz
6 órája

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
6 órája
Ezek is érdekelhetik