Van esélye a Postásnak

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2004.02.12. 22:29
Címkék
Amint azt megszokhattuk, a kontinentális-kupa-küzdelmek végéhez közeledve a magyar női csapatok még "vastagon" érintettek: a Statisztika a BEK-ben, a Postás-Matáv SE pedig az ETTU-kupában vív elődöntőt.
Miután az oda-vissza vágós mérkőzések első összecsapását már lejátszották, ezért az esélylatolgatás is jóval megbízhatóbb lehet, mint három héttel ezelőtt. Akkor az érintettek egybehangzó véleménye szerint a Statisztika és a Müllermilch Langweid azonos reményekkel vághatott neki a BEK-elődöntőnek, ám a budapesti 3:0-s német győzelem után a realitások alapján már csak az lehet a kérdés, hogy a Marczibányi térieknek sikerül-e csodát tenniük, vagy a péntek esti langweidi találkozón igazolódik a papírforma."Tudjuk, hogy nagy hátrányba kerültünk, ettől függetlenül erős csapattal állunk ki, és természetesen megpróbáljuk a lehetetlent" – mondta Fülöp István, a Statisztika szakvezetője, akitől azt is megtudtuk, hogy Boros Tamara, Fazekas Mária, Molnár Zita öszszeállításban utazott el a magyar bajnokcsapat a visszavágóra. A megnyugtató előnnyel készülő házigazdáknál Bátorfi Csilla játékos-edzőként döntéshelyzetben van: Budapesten betegség miatt nem játszott a csapat legjobbja, a román Mihaela Steff, aki azóta felépült, így kérdés, hogy az akkori kezdőcsapaton (Schreiner-Yunli, Bátorfi, Hszü Lin) változtat-e, s ha igen, ki kerül a kispadra.Valamivel kedvezőbb helyzetből várhatja a visszavágót az ETTU-kupában a címvédő Postás-Matáv SE, hiszen a német 3B Berlin TT odahaza "csak" 3:2-es előnyt szerzett. Ami nem azt jelenti, hogy most már a zuglóiak a favoritok, hiszen a továbbjutáshoz a pénteken délután öt órakor kezdődő összecsapást mindenképpen meg kellene nyerni, ráadásul az esetleges 3:2-es győzelemnél szettarány döntene. A berliniek bombaerősek, hiszen az Oláh Zsuzsa edzette együttesben ott van az orosz Palina, a litván Garkauskaite, a német Hain-Hoffmann, nem beszélve a kínai Li Zsanról. Persze a Postást sem kell félteni, elvégre a Nemes Olga, Lovas Petra, Éllő Vivien, Kertai Rita négyes fogat Európa bármely csapata ellen eséllyel veheti fel a harcot. Remélhetőleg így lesz ez az ETTU-kupa pénteki elődöntőjében is…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik