Az utolsó futam dönt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2004.01.06. 21:28
Címkék
A tervezettel ellentétben csak egy futamot tudtak lebonyolítani a melbourne-i repülőhollandi-világbajnokságon a keddi versenynapon, ami csöppet sem kedvezett a kétszeres világbajnok Majthényi Szabolcs, Domokos András kettősnek.
A gyenge szélben csupán a 14. helyen végzett a címvédő magyar egység. S noha a verseny hivatalos honlapján is ez az eredmény szerepel, a kormányostól, Majthényitól származó információk szerint végül a 40. helyen befutó holland Tanja Heijinkék óvása miatt kizárták őket a futamból. Az összesített eredmény szempontjából azonban nincs jelentősége, hogy 14 vagy 56 – az indulói létszám (55) plusz egy helyezési pont jár a kizárt egységnek – pont szerepel-e a magyar duó neve mellett, hiszen a részeredmények alapján mindenképpen azt, a leggyengébbet ejtik ki.
Egy 3. hely is elég

A jelenlegi állás szerint ha a magyar egység legalább harmadik lesz a 7. futamon, már világbajnok. Amennyiben pontazonosság alakul ki az ausztrál egységgel – azaz elveszti a hárompontos elônyét –, akkor a jobb helyezési számok döntenek. Ha netán a németek hoznák be a hétpontos lemaradásukat, még egy futamgyôzelemmel sem lennének elônyben, hiszen a mieinknek már két elsôsége van.
Egy 3. hely is elég

A jelenlegi állás szerint ha a magyar egység legalább harmadik lesz a 7. futamon, már világbajnok. Amennyiben pontazonosság alakul ki az ausztrál egységgel – azaz elveszti a hárompontos elônyét –, akkor a jobb helyezési számok döntenek. Ha netán a németek hoznák be a hétpontos lemaradásukat, még egy futamgyôzelemmel sem lennének elônyben, hiszen a mieinknek már két elsôsége van.
Viszont továbbra is a Majthényi, Domokos páros vezet, mögötte három ponttal lemaradva az ausztrál Norman Rydge, Richard Scarr páros, héttel pedig a másik nagy vetélytárs, a német Hans-Peter Schwarz, Peter van Koppen kettős van lemaradva. Izgalmas és egyben mindent eldöntő lesz tehát az utolsó futam, feltéve, ha az időjárás nem szól közbe.

Repülőhollandi-világbajnokság, Melbourne
Az állás 6 futam után:
1. Magyarország (kormányos: Majthényi Szabolcs – Domokos András) 15.0, 2. Ausztrália I (k: Norman Rydge) 18.0, 3. Németország I (k: Hans-Peter Schwarz) 22.0, 4. Ausztrália II (k: Brett Beyer) 25.0, 5. Olaszország (k: Roberto Cipriani) 34.0, 6. Ausztrália III (k: Ian McCrossin) 36.0
A jelenlegi dobogósok helyezései az eddigi 6 futamban
Majthényi, Domokos 1 3 4 1 6 14
Rydge, Scarr 4 7 14 5 1 1
Schwarz, Van Koppen 2 2 6 7 8 5
Legfrissebb hírek

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
1 perce

Lisztes Krisztián Mario Götzével készült a Frankfurt edzésén – videó

Légiósok
10 perce

Kosárlabda: a 9-12. helyért folytatják az U18-as lányok az Eb-n

Utánpótlássport
19 perce

A földön fekvő sérült játékos szerzett öngólt – videó

Minden más foci
22 perce

Kiszli Vanda triplázott a maratoni kajak-kenu válogatóversenyen

Kajak-kenu
41 perce

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
47 perce

Győrből érkezett korosztályos válogatott a Kecskeméthez

Labdarúgó NB II
1 órája

Újabb rekord, újabb győzelem, sorozatban negyedszer nyerte meg a Kékszalagot a Fifty-Fifty

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik