Dél-Amerika: José Cardozo duplázhat

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.12.29. 21:14
Címkék
Megvan az a tizenhárom játékos, aki a leginkább esélyes a "Mejor de América", azaz az "Amerika Legjobbja" címre.
Az uruguayi El País napilap hagyományos, évenkénti szavazása a France Football Aranylabdájának dél-amerikai megfelelője, ám itt kevesebb mint ötven jelölt közül lehet válogatni (de hogy miért épp tizenhárom, azt nem tudni). A kiválasztottak között nem meglepő módon a Libertadores- és Világkupa-győztes, argentin bajnok Boca Juniors játékosai vannak többségben.A Bocát erősítők közül ott van a listán a kapus Roberto Abbondanzieri, a védő Rolando Schiavi és Clemente Rodríguez, a középpályás Sebastian Battaglia, valamint a csatár Carlos Tévez. Sőt, szintén az arany-kék gárda tagja a kolumbiai hátvéd, Luis Amaranto Perea. Rajta kívül egy másik kolumbiai, a mexikói Morelia csatára, Mauricio Molinából is Amerika legjobbja lehet. Uruguayból ugyancsak két futballista esélyes a cím elnyerésére, a Danubio középpályása, Marcelo Sosa, illetve a Penarol védője, Alejandro Lago. A brazilok közül három Santos-játékos, a válogatottban is szóhoz jutó Diego, a még mindig tinédzserkorú Robinho, valamint Elano került be a jelöltek közé. S végezetül beválogatták a tavalyi győztest, a paraguayi José Saturnino Cardozót, aki a mexikói Toluca gólvágója.
Legfrissebb hírek

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
1 perce

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
43 perce

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
1 órája

Duplantis nem indul a lausanne-i Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
1 órája

„Mondhatjuk, hogy hibáztam, de tanulok belőle” – Csongvai Áron a kiállításáról

Légiósok
1 órája

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
1 órája

NS-képeslap: Takácsi – megújult a futballpálya

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem minden a pénz: ilyen csapatot lehet összehozni ingyen a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik