Balszerencsés start

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.12.17. 21:43
Címkék
Pályafutása során másodszor is teljesítette a Tour de France több mint 3000 kilométeres távját, magyar bajnok lett, a legmagasabban jegyzik a világranglistán, a mieink közül a legjobban szerepelt a hamiltoni világbajnokságon, több dobogós helyezést szerzett a legrangosabb profi versenyeken  mégsem olyan ragyogó a kép, mint azt Bodrogi Lászlótól az elmúlt években megszokhattuk.
Bodrogi Lászlónak nem úgy sikerült az éve, ahogy szerette volna, amihez hozzájárult a Katarban elszenvedett súlyos sérülése is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bodrogi Lászlónak nem úgy sikerült az éve, ahogy szerette volna, amihez hozzájárult a Katarban elszenvedett súlyos sérülése is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bodrogi Lászlónak nem úgy sikerült az éve, ahogy szerette volna, amihez hozzájárult a Katarban elszenvedett súlyos sérülése is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bodrogi Lászlónak nem úgy sikerült az éve, ahogy szerette volna, amihez hozzájárult a Katarban elszenvedett súlyos sérülése is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bodrogi Lászlónak nem úgy sikerült az éve, ahogy szerette volna, amihez hozzájárult a Katarban elszenvedett súlyos sérülése is (Fotó: Meggyesi Bálint)
Bodrogi Lászlónak nem úgy sikerült az éve, ahogy szerette volna, amihez hozzájárult a Katarban elszenvedett súlyos sérülése is (Fotó: Meggyesi Bálint)
– Gratulálok, sorozatban ötödször lett az év kerékpárosa lapunk szavazásán! Ugyanakkor engedje meg, hogy hozzátegyem, ezúttal Rohtmer Balázs személyében komoly riválisa is akadt. Az olasz csapatban szereplő kollégája három győzelmet és több dobogós helyezést is szerzett profiversenyeken, az döntött ön mellett, hogy magasabb kategóriájú viadalokon érte el sikereit.
– Végül is nem sikerült úgy ez az évem, ahogy terveztem. Februárban jött az a bizonyos esés a Katari körversenyen, eltört a szeméremcsontom, egy hónapig semmit sem csinálhattam, aztán újra neki kellett állni, visszafogott edzésekkel, két-három hétig csupán annyit mozoghattam, hogy a versenyeken ne én legyek az első, aki leszakad. Nem volt meg az a tervszerű és folyamatos felkészülés, amire szükségem lett volna, s ennek a rossz hatásait az egész szezon során éreztem – jegyezte meg a belga Quick Step-Davitamon magyar légiósa.
– A sérülése után mikor kezdett magára találni?
– Májusban már jobban éreztem magam, de ez akkor eredményekben még nem nagyon jelentkezett.

Névjegy

BODROGI LÁSZLÓ
Született: 1976. december 11., Budapest
Klubja: Quick Step-Davitamon (belga)
Edzô: Patrick Lefevere (francia)
Legjobb eredményei: vb-3. (2000, egyéni idôfutam), vb-4. (2002, e. if.), vb-5. (2001, e. if.); Tour de France-3. (2002, e. if.), 2x Tour de France-5. (2002 és 2003 e. if.), Tour de France-10. (2002, prológ), Tour de France-62. (2002, összetett); Tour de France-108. (2003, összetett); 2x Nemzetek Nagydíja-2. (2001, 2002, e. if.), Nemzetek Nagydíja-3. (2000, e. if.); Riviéra körverseny-1. (2001, összetett); Alentejo körverseny-1. (2001, összetett); Párizs–Nizza-1. (2002, prológ); U23 vb-2. (1997, e. if.); U23 Eb-3. (1998, e. if.); U23 Párizs–Roubaix-2. (1997); 9x magyar bajnok (1996–2003)
Profigyôzelmeinek száma: 20 (2000–)
Legjobb világranglista-helyezése: 28. (2002. október)
Jelenlegi világranglista-helyezése: 179.
– Mondhatjuk, hogy nem a legjobb előjelekkel indulhatott a Francia körversenyen?
– Nem tudom, hogy a kora tavaszi sérülésem belejátszott-e, de nem voltam igazán jó erőben, ráadásul szinte minden körülmény adva volt ahhoz, hogy az idei Tour nagyon nehéz legyen számomra. Az első két hét nagyon kemény volt, az Alpokban a szokatlanul nagy meleg is alaposan megviselt. Be tudtam fejezni, és az utolsó két szakaszon sikerült megmutatnom magam. Elégedett ugyan nem voltam, de azt jó volt tudni, hogy a háromhetes viadal végére sikerült feljönnöm, akárcsak egy évvel korábban.
– A Tour záró időfutamán tavaly is egy órán át Bodrogi László állt az első helyen… Igazán nem a kötözködés mondatja, de leszámítva a Francia körversenyen történteket, ebben az évben az egyéni időfutamokban sem szerepelt olyan jól, mint korábban, pedig ebben a versenyszámban a világ legjobbjai közé sorolják.
– Erre is csak azt tudom mondani, hogy a nem megfelelő felkészülés után nem is mehetett volna jobban. Az időfutamban esélytelen az, aki nincs a lehető legjobb fizikai állapotban.
– Félig-meddig új csapatban kezdte a szezont, hiszen a világelső olasz Mapei-Quick Step tavaly megszűnt. A belga jogutódnál is hasonló körülmények között dolgoznak?
– Minden segítséget megkapok, ugyanúgy, mint korábban Milánóban. A Quick Step-Davitamonnál is igyekeznek a lehető legmagasabb szinten felkészíteni és ellátni a versenyzőiket, megadni a lehetőségeket arra, hogy nekünk a kerékpározáson kívül semmi mással se kelljen foglalkoznunk.
– Azért szerencsére más is foglalkoztatta, október harmincegyedikén megszületett a kisfia. Nagyon megváltozott az élete?
– Sok szempontból mindenképpen. A szabadidőnket igyekszünk családi körben eltölteni, sokat foglalkozunk Valentinnel, de mindig megtaláljuk a megoldást arra, hogy mindez az edzéseimet ne befolyásolja.
– A napokban klubja megtartotta első közös felkészülését Olaszországban. Szóba került a jövő évi programja?
– Körvonalakban. Valószínűleg Ausztráliában kezdem a következő szezont, aztán francia versenyek következnek, köztük a Mediterrán körverseny és a Párizs–Nizza, ezt követően pedig a belga-északi klasszikusok.
– Így kezdte az évet tavaly is, és ha nem sérül meg, hasonló lett volna az idei programja is.
– Nagyjából igen.
– A júliusi programját még nem kapta meg?
– Ezt ilyenkor még nem közlik, de a Tournak benne kell lennie…
– Augusztusban olimpiát rendeznek. Ez nem foglalkoztatja?
– A kanadai világbajnokságon csupán annyit sikerült elérnem, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén Athénban indulhassak az időfutamversenyben is. A kvalifikáció azonban egyelőre nincs meg, ezért nem foglalkozom azzal, hogy mi lesz augusztusban.
– Elképzelhető, hogy harminc-negyven világranglistapont elég lenne a kvótához. A csapata nem tudja segíteni abban, hogy ezt megszerezze?
– Ezt felvetették az olaszországi táborban is, de én azt kértem, ne ez legyen a többiek fő feladata. Mindenesetre ha úgy sikerül a tavaszi rajt számomra, ahogyan tavaly, akkor szinte biztos, hogy meglesz az indulási jog…

Az év külföldi sportolója: Lance Armstrong

Aligha gondolta volna bárki is néhány hónappal ezelőtt, hogy Lance Armstrong nemsokára bulvárlapok címoldalán díszeleg majd egy népszerű hollywoodi színésznőcske oldalán.
Pedig így történt.
Igaz, néhány éve még kevesebben tettek volna akár egy buznyákot is arra, hogy az amerikaiak büszkeségéből valaha még sikeres bringás lesz. Ô maga sem szeretett volna többet annál, minthogy újra egészséges ember lehessen.
Aztán sikeresen legyőzte a rákot, s a halálos kór idején mellette álló nő oldalán példás családapa lett – miközben szeretett sportágában újra a nagyok közé küzdötte magát, s nem mellékesen sorra diadalmaskodott a kerékpár legnagyobb eseményén, a Francia körversenyen.
Természetesen nem váratlan válása vagy kora őszi románca miatt lett az év embere, hanem ötödik – s minden eddiginél nehezebb – Tour de France-győzelme okán. A spanyolok klasszisa, Miguel Indurain után ugyanis ő a második kerékpáros, aki sorozatban ötször nyerni tudott a rangos viadalon.
S pillanatnyilag ő az egyetlen, aki hatodszor is megpróbálhatja…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik