Pécsi Ármin: Az a legfontosabb, hogy nagyon keményen és kellő türelemmel dolgozzak

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.07. 18:23
null
Fotó: Instagram/armin.pecsi
Mint ismert, az angol élvonalbeli Liverpool bejelentette Pécsi Ármin szerződtetését. A 20 éves kapus az őt képviselő EM Sports Consulting, valamint korábbi klubja, a Puskás Akadémia felületein is nyilatkozott a transzferről.

„Elképesztő pillanat volt, egyben nagyon motiváló – mondta Pécsi Ármin a szerződés aláírásának pillanatáról az ügynökségnek. – A legjobb döntést hoztuk meg egy hosszú távú projektet illetően. Nagyon örültem ennek a lehetőségnek, szeretnék élni vele, de természetesen most az a legfontosabb, hogy nagyon keményen és kellő türelemmel dolgozzak – szerencsére ez a mentalitás közel áll hozzám. Mindent megteszek, hogy a lehető legtöbbet fejlődjek Liverpoolban.”

„Minden nagyon gyorsan történt, az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatok és fizikai felmérések után körbevezettek az edzőközpontban, elmondták a legfontosabb tudnivalókat. Mindenki nagyon kedves es segítőkész volt, elképesztő profizmus jellemzi a klubot, így mindennel nagyon gyorsan tudtunk haladni” – fogalmazott az elmúlt napok történéseivel kapcsoltban a 20 éves kapus.

Az U21-es magyar válogatottban is érdekelt labdarúgó korábbi klubjának is köszönetet mondott az ott eltöltött évekért.

„Nagyon nehéz néhány mondatban megköszönni mindazt, amit a Puskás Akadémiától kaptam, de most, hogy eljött a búcsú ideje, mégis megpróbálom idézi Pécsi Ármint a Puskás Akadémia honlapja. – Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki velem foglalkozott az akadémiai éveim alatt, köszönettel tartozom az összes kapusedzőmnek és korábbi edzőmnek, kizárólag szép emlékeket viszek magammal Liverpoolba az utánpótlásban, illetve a felnőttcsapatnál töltött évekből. Ebben a klubban nőttem fel, itt lettem élvonalbeli labdarúgó és profi futballista, de most olyan lehetőség adódott az életemben, amit muszáj volt megragadni, így a váltás mellett döntöttem. Még egyszer köszönök mindent, és mindent megteszek, hogy az egyesület a jövőben büszke lehessen rám.”

Esterházy Mátyás szerint tudatos stratégia áll a transzfer mögött

„A Liverpool nagyon régóta figyelte Ármint, és nagyjából egy hónapja kezdtünk el beszélgetni az esetleges átigazolásról – mondta Esterházy Mátyás, a Pécsi Ármint képviselő EM Sports Consulting tulajdonosa. – A vezetőség olyan hosszú távú és számunkra megalapozott jövőképet vázolt fel, amellyel könnyű volt azonosulni. Örülök, hogy Ármin és a családja ugyanazokat a távlati szempontokat tartották a legfontosabbnak, amelyeket egy ennyi felnőttmérkőzéssel rendelkező, a válogatott küszöbén álló 20 éves tehetségnek figyelembe kell vennie. Bár Ármin az U21-es válogatottal készült, amikor felgyorsultak az események, Szélesi Zoltán és a teljes MLSZ az első pillanattól kezdve partner volt abban, hogy megvalósuljon az átigazolás, amiért köszönettel tartozunk nekik.”

„Szeretném kiemelni, ahogy Tóth Balázs és Balajcza Szabolcs évek óta Árminhoz és a vele kapcsolatos elképzeléseinkhez álltak, azt hiszem, hogy egy fiatal, rendkívül tehetséges játékost így kell felépíteni. Remek bizonyíték ez arra, hogy ha a megfelelő tehetségű és szorgalmú gyerekek időben lehetőséget kapnak, akkor hatalmas sikereket érhetnek el egyéni és klub szinten is” – folytatta.

A Szoboszlai Dominik érdekeit is képviselő ügynök szerint más klubok is versenyben voltak a játékosért, de a Liverpool lett a befutó.

„Az elemzéseink alapján úgy éreztük, hogy ez az út hozhatja a legnagyobb sikert, és biztosíthatja a legmegalapozottabb jövőképet Árminnak. Sokáig mérlegeltünk, hogy az ő adottságaival, az ő helyzetében melyik lépés lenne a legjobb, mert szerencsére olyan helyzetben volt, amilyenbe magyar játékos ritkán kerül: több különböző lehetőség közül választhatott. Végül úgy döntöttünk, hogy olyan egyesülethez szerződik, amely a világ legszűkebb elitjébe tartozik, amelyben topjátékosok között fejlődhet, és kifogástalan körülmények között kiváló szakemberektől tanulhat. Fontos ugyanakkor, hogy semmilyen terhet sem akarunk Árminra rakni azért, mert a Liverpool szerződtette. Nagyon tudatos stratégia van a leigazolása mögött, és e hosszú távú koncepció első lépéseként a következő időszakban a türelmes, rendkívül magas szintű és részletorientált munka lesz a fókuszban” – mondta.

 

Angol labdarúgás
2025.06.07. 18:01

Pécsi Ármin a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

A Puskás Akadémiától távozó 20 éves labdarúgó az NB I legjobb kapusa volt a mögöttünk hagyott idényben.

 

 

Legfrissebb hírek

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
21 órája

Németh András: Duzzadok az önbizalomtól

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:30

Vezetett, majd döntetlent ért el a Puskás Akadémia az ukrán Polisszja ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:58

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Dárdai Pál: Éreztem, hogy most nem muszáj Németországban maradnom...

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:47

Izraeli támadó középpályást szerződtetett a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 10:02

Kapuskeringő Nyíregyházán, magyar válogatott játékos a Puskásnál és Kazincbarcikán – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 17:00

Brit transzferrekord készül: hatalmas ajánlatot tehet a Liverpool Alexander Isakért – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.15. 16:43
Ezek is érdekelhetik