Gál visszavette a trófeát

– Nehezen kezdődött az idény, a tavalyi kudarcok utolértek minket. Hiába vezettünk tizenkét perccel az idénynyitó viadalon, eltört a hátsó differenciálművünk, úgyhogy két órát töltöttünk a hófalak között. Kizártak minket, és ami még rosszabb: dupla szorzós volt az a verseny, vagyis nem húsz, hanem negyven pont járt a győzelemért.
– Miként viselte, hogy már megint megállt a gép?
– Talán a korom teszi – nem vagyok már tinédzser –, hogy viszonylag jól viselem ezeket a dolgokat. A technikai sportokban ezt meg kell szoknia az embernek, hiszen túl sokat úgysem tehet ellene.
– Miből merít erőt, amikor egymás után jönnek a technikai gondok, a korábban megszokott sikerek pedig messze kerülnek?
– A mérgem gyorsan elszáll, kiadom magamból a dühöt, és elkezdem keresni a megoldást. Az idén sikerült elég hamar megtalálnom: már a második versenyt megnyertem, és attól kezdve még négyet az idén.
– Meglepte, hogy mennyire megerősödött a mezőny az utóbbi években? Vagy az, hogy az egyik versenyen mindössze két másodperces előnnyel tudott győzni Kis Sándor előtt?
– Fura helyzet volt, annyi szent, a terepraliban ugyanis sokkal nagyobbak szoktak lenni a különbségek. És igaza van, a mezőny tényleg rengeteget fejlődött az elmúlt években. Én már csak tudom, hiszen két évtizeddel ezelőtt ott voltunk a sportág születésénél is Oroszlán Tibi barátommal. De én csak örülök ennek a fejlődésnek, mert ha nincs ellenfél, akkor a győzelem sem olyan édes.
– Az utóbbi években az volt a jellemző, hogy önök tették egyre magasabbra és magasabbra a mércét. Az idén azonban nem feltétlenül az önöké volt a legjobb autó a mezőnyben.
– Én is úgy látom, hogy a Kis Sanyi-féle Nissan-csapat olyan technikát hozott ide a magyar bajnokságba, ami után most nekünk kell egy kicsit futnunk. Elismerem Kis Sanyi teljesítményét – attól függetlenül, hogy mi lettünk a bajnokok –, mert például az idei Dakaron is remek eredményeket produkált.
– Mit jelent önnek a hatodik bajnoki címe?
– Bajnoknak lenni mindig csodás érzés, főleg úgy, ha az embert legyőzik, és vissza kell hódítania a trófeát. Nekünk ez sikerült az idén – bizonyítottuk, hogy ki lehet mászni a gödörből, legyen akármilyen mély.
– Most következik az édes pihenés?
– Úgy ismer? Persze, örülünk, de nem szabad elfelejteni, hogy februárban már kezdődik a jövő évi bajnokság.
– Készül valami meglepetéssel az ellenfelek számára? Úgy hallottam, új autót épít. Igaz ez?
– Nyílt titok, hogy két autó készül a műhelyünkben – két csővázas Proto, amit én találtam ki anno. Az egyikben dízelmotor lesz, és Lukács András vezeti majd, a másik lesz az enyém, de azt még nem tudom, hogy abba milyen erőforrást szerelünk. Egyvalami azonban biztos: ezek a gépek már tökéletesen megfelelnek majd a Dakar-előírásoknak.
– Nagyon szenved attól, hogy az idén is itthon marad?
– Bevallom, hogy igen. Rosszul esik, hogy a többiek készülnek, én pedig csak tévében nézem a versenyt.
– Mit jelent az ön számára a Dakar?
– Mindent. Egy terepralis szemszögéből ez a világ legnagyobb versenye, autónak és embernek olyan megpróbáltatást jelent, mint semmi más. Na mindegy, talán majd jövőre…