Nehéz öt hónap vár a válogatottakra

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2003.12.08. 21:01
Címkék
A kép kissé csalóka: Európa  főleg a spanyolok remeklésének köszönhetően  nyolc éremmel zárta az új-zélandi világbajnokságot, az ausztrál kontinens kilenc versenyzőt delegált az eredményhirdetésekhez, míg Amerika csupán egy ezüstéremmel lett gazdagabb.
Talán ez utóbbi a legérdekesebb, hiszen a nők világranglistáján az első tíz között hat amerikait találhatunk. A világbajnokság időpontja elsősorban a déli félteke országainak kedvezett, hiszen kontinensünkön a szezon többnyire májustól szeptemberig tart, de a nyolc érem jelzi: az európaiak többsége megtalálta a megfelelő megoldást. A szervezők nehéz pályát jelöltek ki, ez pedig leginkább az erős kerékpárosoknak kedvezett, persze ma már a triatlon mindhárom versenyszámában csúcsteljesítmény szükséges a sikerhez – mindez különösen igaz lehet a jövő évi athéni olimpia szempontjából.A magyaroknak nem sikerült túl jól a világbajnokság, a felnőttek között valamennyi versenyzőnk a középmezőnyben végzett, s egyik indulónk sem tudott javítani világranglista-helyezésén – pedig ez lett volna a legfontosabb. A rangsor zárásakor továbbra is egy férfi (Kuttor Csaba) és egy nő (Molnár Erika) áll a mieink közül olimpiai kvótát érő helyen."A junioroknál Gyenesei Judit és Vanek Ákos eredménye előremutató, és elégedettségre ad okot, a huszonhárom évnél fiatalabbak versenyében induló fiaink szereplésén egyértelműen látszott, hogy a világ élmezőnyében a helyük, mind a négy indulónk az első húsz hely környékén végezhetett volna, ha Török Dániel láncszakadása és Bajai Péter önhibáján kívüli bukása nem következik be – értékelt Nemes Csaba szakmai igazgató. – Felnőtt versenyzőink eredményével nem lehetek elégedett. Kiütközött rajtuk az egész éves versenyszezon fáradtsága, illetve az, hogy ilyen nehéz kerékpárpályára nincsenek felkészülve, ezt már az athéni Világkupán is tapasztalhattuk. Tekintettel arra, hogy a minél jobb olimpiai szereplés a célunk, felkészülésünket a görög pályának megfelelően kell kialakítanunk. Ennek elérését szolgálhatja az is, hogy elnökségünk az olimpiai válogatási feltételeket is ennek megfelelően változtatta meg.”Ami a közeljövőt illeti: a világranglistát öt hónap múlva zárják le, addig van lehetőség arra, hogy Kuttor és Molnár mellett más is indulási jogot érő pozíciót vívjon ki magának. Igaz, a két hely megtartása is kemény feladat lehet.Világranglista

A 2003-as végeredmény. Férfiak: 1. (legutóbbi helyezése: 1.) Greg Bennett (ausztrál) 5578 pont, 2. (8.) Rana (spanyol) 5329, 3. (4.) Docherty (új-zélandi) 5288, 4. (2.) Polikarpenko (ukrán) 5179, 5. (3.) Johns (brit) 4961, 6. (6.) Watson (új-zélandi) 4790, …39. (36.) Kuttor Csaba 2320, …81. (80.) Lipták Tamás 1450, …87. (86.) Ágoston Szabolcs 1402, …94. (92.) Hóbor Péter 1170, …95. (93.) Varga Szabolcs 1170, …205. (204.) Bajai Péter 319, …322. (320.) Pocsai Balázs 118, …330. (328.) Török Dániel 111, …389. (387.) Bíró Zsolt 60, …430. (429.) Kis Gyula 32, …453. (452.) Héczey András 17, 454. (453.) Szilágyi Egon 16. Nők: 1. (1.) Barbara Lindquist (amerikai) 6522, 2. (3.) Reback (amerikai) 5663, 3. (7.) Jones (ausztrál) 5049, 4. (2.) Taormina (amerikai) 5020, 5. (4.) Savege (kanadai) 4941, 6. (5.) Montgomery (kanadai) 4404, …71. (70.) Molnár Erika 1480, …95. (94.) Walkó Andrea 1083, …101. (101.) Edöcsény Nóra 980, …120. (119.) Szabó Zita 801, …259. (259.) Berke Zsuzsa 146, …276. (276.) Góg Anikó 126
Éremtáblázat
Ország A E B
Ausztrália 4 3 1
Spanyolország 1 1 1
Új-Zéland 1
Egyesült Államok 1
Franciaország 1
Németország 1
Oroszország 1
Portugália 1
Svájc 1
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: kihagyja a budapesti találkozót az írek csatára

Foci vb 2026
21 perce

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
33 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
38 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
53 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik