Szergej Oreskint nevezték ki a Ferencváros élére

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2003.12.05. 21:24
Címkék
Mint ismeretes, Hudák Gábor, a Ferencváros hokisainak edzője kedd este lemondott, miután csapata Pannónia-liga-mérkőzésen 62-re kikapott a Csíkszeredától. Hudák távozását azzal indokolta, hogy a hokisai elkényelmesedtek, miután a klub gondjai rendeződtek, kihalt belőlük a küzdés és az akarat. Saját magát nem tartotta kemény kezű edzőnek, nem büntette játékosait, akik így a motivációt elvesztették, ezért öt év után  a csapat érdekeit szem előtt tartva  távozott.
A leköszönő mester egy nálánál szigorúbb utódra hagyta volna szívesen a kispadot. Először úgy volt, már csütörtökön megtalálják Hudák Gábor utódját, ám akkor Oreskin személyében még csak ideiglenes szakvezetője volt a zöld-fehér együttesnek. Péntek délután aztán végérvényesen döntött a Ferencváros jégkorongszakosztályának elnöksége: az idény végéig a csapat eddigi játékosát, az orosz Szergej Oreskint nevezték ki a gárda edzőjének. A döntést Fazekas László szakosztályelnök ekként kommentálta:"A bajnokság végén meghívásos pályázat útján keresünk majd edzőt. A jövő évi költségvetésünktől függően a következő idénytől olyasvalakit szeretnénk a Fradi élére, akivel a továbbiakban hosszú távon együtt tud dolgozni a csapat. Egyetlen, ám annál fontosabb feltételünk, hogy a leendő mester beszéljen magyarul. Ez nem zárja ki, hogy külföldről igazoljunk valakit, csak tudjon kommunikálni a csapattal, mert több játékos sajnos nem beszél idegen nyelveket. Nem hiszek abban, hogy nyelvi nehézségekkel lehetne csapatszellemet építeni és személyes kapcsolatokat kialakítani a fiúkkal. Márpedig itt most éppen ez a feladat.”Fazekas a futballistákhoz hasonlította a jégkorongozókat, mert szerinte a pálya és a pénzügyi gondok megszűnésével náluk is csökkent a teljesítmény. A szakosztály elnöksége abban bízik, hogy a játékosokat sokkolta Hudák távozása, s a történtek újra motiválják a gárdát. Kívülről érkező edzőt pedig azért csak a tavasztól várnak a Ferencvároshoz, mert úgy érzik, mire az új szakember megismerné a játékosokat, véget érne a bajnokság. Ezért esett a választás a csapat legidősebb tagjára, Szergej Oreskinre, aki a kemény orosz hokisulin nevelkedett."Még kedd este felkértek, hogy ideiglenesen tartsam meg az edzéseket, mert vasárnap fogadjuk a Vojvodinát a Pannónia-ligában – mondta a zöld-fehérek újdonsült szakvezetője. – Csütörtökön már le is vezényeltem egy tréninget a csapatnak. Előnynek érzem, hogy mindannyiukat jól ismerem, hiszen évek óta együtt játszom és edzem velük. Mindig szerettem segíteni, és ha most erre van szükség, hát edzőként támogatom a Fradit. A legfontosabb, hogy fegyelem legyen a csapaton belül, és ha kell, ezt akár büntetések árán is, de el fogom érni. Jelenleg húsz játékosa van a csapatnak, ami négy sort tenne ki, de úgy tervezem, hogy csak hármat fogok játszatni, és csakis az kerülhet be, aki jobban teljesít. Az eddig megszokott sorokon is változtatok majd, valószínűleg két-három ember kikerül a kezdő ötösből. A munkát is nagyon fontosnak tartom, fegyelmezetten kell dolgozni, s ha a srácok szíve is a helyén lesz, nyerni tudunk majd. Sok mindent meg akarok velük beszélni, mert együttműködésre is szükség van, hiszen közös célunk a győzelem.”Oreskin lelkes, ugyanakkor határozott. A leköszönő Hudák Gábor – mint a szakosztály vezetőségének tagja – is részt vett a pénteki gyűlésen, s a döntést követően elmondta, örül, hogy Oreskint tudhatja utódjának. Biztosak benne, hogy az orosz játékosnak sikerül majd felráznia a csapatot, amire egyébként nagy szükség is van. Miután jó barátság fűzi a volt és a jelenlegi edzőt egymáshoz, Hudák természetesnek véli, hogy – amennyiben igényt tart rá – az elkövetkezendő időszakban segíti Oreskint munkájában. A játékosok számára pedig figyelmeztető lehet az a kijelentése, miszerint akivel nem tudnak dűlőre jutni, attól kénytelenek lesznek megválni.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik