Sensi mindent visszavont

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.04. 20:21
Címkék
"Félreértették a szavaimat. Nem azt mondtam, hogy előre megbeszélt döntetlen volt, hanem hogy technikailag várható eredmény volt a döntetlen.
Franco Sensi, a Roma elnöke ezzel a mondattal igyekezett tisztázni magát, miután sokan bundavádnak könyvelték el vasárnapi kijelentését az 1–1-re végződött Milan–Juventus rangadóval kapcsolatban.Kedden délelőtt megjelent a Parma edzőtáborában Adriano, az egyesület brazil támadója, aki a Brescia elleni vasárnapi bajnokin izomszakadást szenvedett. "Még nem tudom, hogy mennyi ideig nem léphetek pályára, de az biztos, hosszú kényszerszünetről van szó. Megköszönöm a szurkolóknak azt a több ezer üzenetet, amivel elárasztották a Parma székházát, nagyon jólesett, hogy ennyien gondoltak rám ebben a nehéz pillanatban” – jelentette ki a játékos, aki jelenleg mankóval közlekedik.Az Ancona leigazolta Milan Rapaicsot, a horvát válogatott csatárát, akinek éppen nem volt klubja. "Számomra óriási öröm, hogy visszatérhetek Olaszországba, mert itt igazán otthon érzem magam” – mondta a csatár, akinek két veteránnal, Ganzzal és Hübnerrel kell majd megvívnia a csapatba kerülésért. Rapaics korábban a Perugiában szerepelt.Gino Corioni, a Brescia elnöke tagadja, hogy feszültség lenne közötte és Roberto Baggio között. A hét elején több olasz lap is azt állította, hogy Baggio elégedetlen a gárda kapusaival, a hibát hibára halmozó Castellazzi, Saja kettőssel, és azon fáradozik, hogy januárban elszerződjön Bolognába. "Roby nem akar itthagyni minket, sőt, szerintem negyvenéves koráig a Brescia játékosa marad” – jelentette most ki Corioni, aki szerint csapata gond nélkül ki tudja majd harcolni a bentmaradást.Végül egy hír a másodosztályból: az Ascoli elnöksége menesztette Loris Dominissinit, az együttes mesterét. A fekete-fehér csapat a bajnokság 13. helyén áll, de a klubvezetőség úgy gondolja, hogy a jelenlegi kerettel fel kellene jutni a legjobbak közé. Dominissini utódját egyelőre nem jelölték ki.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Paks–CFR az Európa-liga selejtezőjében; Wimbledon

Minden más foci
3 órája

Nősök–Nőtlenek örökrangadó – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
3 órája

A Paks az első nyári eurofecske; az 50 éves Palkovics Krisztián a Kékszalagon ünnepel

E-újság
3 órája

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
4 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
4 órája

BL-selejtező: nem sok babér termett a vendégeknek szerdán

Bajnokok Ligája
4 órája

Spanyolországba és Belgiumba adja kölcsön egy-egy játékosát az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája
Ezek is érdekelhetik