Fitnesz: Foghíjas lesz a hazai mezőny

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2003.10.03. 21:27
Címkék
Szombaton hetedik alkalommal rendezik meg a Budapest Kongresszusi Központban a Nestlé Fitness IFBB-kupát, amely az idén először nemzetközi.
A megmérettetések délelőtt kezdődnek, a versenyzők kilenc órától regisztrálhatják magukat a helyszínen. Nevezni fitnesz ritmus kategóriában ingyenesen, míg a fitnesz, fitnesz forma, fitnesz body és testépítő versenyzőknek 1000 forint ellenében lehet. Tizennégy számban avatnak győzteseket az ovis fitneszesektől a női testépítő abszolút kategóriáig, akik serleget, érmet és oklevelet kapnak. A további helyezettek között értékes termékeket, különdíjakat és tárgynyereményeket osztanak szét. A délután folyamán az Inflagranti együttes koncertezik, ráadásul számtalan meglepetésprogrammal színesítik a rendezők a műsort. Székely Mónika háromszoros fitnesz magyar bajnok, miután hazatért a barcelonai világbajnokságról, magas lázzal, kimerülten ágynak dőlt, így nem tud indulni a kupán, ahol fellépnek osztrák és szlovák versenyzők is. "A világbajnokságon csak a hetedik helyet sikerült elérnem, ami nagy csalódás, mert arra számítottam, hogy az első ötbe bekerülök. Sajnos a szláv nyelvcsalád összefogott, hiába volt a harmadik legjobb a gyakorlatom, a testemet lepontozták, hogy a cseh, lengyel, orosz és ukrán lányoknak adhassák az érmeket. Nagyon komoly felkészülés előzte meg a barcelonai szereplésemet, ami után elfáradtam, megbetegedtem”– mondta Székely. A verseny fődíját a női fitnesz abszolút kategória győztese viheti haza, amely egy Fiat Stilo típusú személygépkocsi lesz a Regina Rent-a-Car jóvoltából, ám az autót csupán egy évig használhatja a boldog, ámbár ideiglenes tulajdonos.
Legfrissebb hírek

Davis-kupa: „Nem tehetek szemrehányást senkinek, ez egy ilyen nap volt” – Bardóczky Kornél

Tenisz
21 perce

Babos Tímea és Luisa Stefani bejutott a Sao Pauló-i tenisztorna döntőjébe

Tenisz
34 perce

Venyercsán Bence a 22. lett, Madarász Viktória nem ért célba az atlétikai vb nyitányán

Atlétika
53 perce

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
8 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
8 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
8 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik