Lesznek magyarok Athénban

"A vébé legnagyobb botránya volt, az európai szövetség emberei is csak széttárták a karjukat: hát ilyen előfordulhat! Brigi a dél-koreai lánnyal ment, az ellenfél csak kúszott-mászott, meg is intették, de aztán két szabályos fogás után Brigi kapott intéseket. Nem kellett félteni, gyönyörűen eldobta a koreait, az akciót a vezetőbíró jukónak ítélte, de odaadta az ellenfélnek! Az oldalbírók csak ültek, én reklamáltam, a csarnok háborgott, mert a kivetítőn visszajátszották az akciót, és tisztán látszott, hogy Brigié volt. És képzelje, nem hiába reklamáltam, a meccs után, amikor a versenyzők lejöttek a szőnyegről, visszaadták az akciót a mi oldalunkra, de a jukó helyett átírták kokára. Csak így egyszerűen átírták! Akkor még nagyon rosszul álltak a koreaiak, a lánynak bizonyára tovább kellett mennie…” – magyarázza lemondóan a kapitány, s nem csoda, hogy nehezen tűrtőzteti magát: a múlt heti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon a junior vb-aranyérmes Szabó Brigitta a legjobb nyolc közé jutásért kapott ki az ominózus mérkőzésen, vagyis egy lépésre volt a kvóta megszerzésétől.
"Sima győzelem volt, Brigin ezen a vébén sem tudtak dobni semmit az ellenfelei, senki sem verte meg, ezért vagyok nagyon elkenődve. Úgy mentünk Japánba, hogy az öt lány közül egy kiharcolhatja az olimpiai részvételt, s közel is voltunk ehhez a bravúrhoz. Mészáros Rita ifjúsági versenyzőként is ragyogóan tartotta magát, csak azért kapott ki Howey-tól, mert a dzsúdóban is számít a név, a brit pedig olimpiai és vébéérmes, az intéseknél ez is szerepet játszott. Rita elverte a düsseldorfi Európa-bajnokság bronzérmesét, Bejczi Zsuzsa az azeriek Európa-bajnokát, mindenki odatette magát, jól dolgozott, ha kikapott, kemény ellenféltől kapott ki, a lányok mentek előre, s ha hibáztak, csak a rutinhiány miatt tették. Ha nem, akkor pedig kifogunk egy ilyen bíráskodást… Ne haragudjon, hogy megint ide kanyarodom vissza, de hát mennyivel jobb lett volna egy szép sikerrel hazatérni…”
Mint ismeretes, a magyar válogatott nyolc versenyővel vett részt az oszakai vb-n, a nőknél Csernoviczki Éva (48 kg, Tatabánya-Hermann DSE), Nagy Viktória (52, UTE), Szabó Brigitta (57, CVSE-Geosaurus), Bejczi Zsuzsa (63, Koroncó-Tutti) és Mészáros Anett (70, UTE) lépett tatamira – közülük Nagy Viktória a legidősebb, de ő is csak decemberben lesz 22 esztendős. A férfiaknál Ungvári Miklós (66, Kecskeméti JC), Braun Ákos (73, Paksi Atomerőmű SE) és Csizmadia Zoltán (+100 és abszolút kategória, Honvéd-Kipszer) képviselte a magyar színeket. A mieink célja két olimpiai kvóta megszerzése volt, ehhez két dzsúdósunknak a legjobb hat közé kellett volna kerülnie.
"Nem sikerült, de ez csak az egyik lehetőség volt. Itthon a közvélemény beidegződése, hogy csak egy-két verseny kvalifikál az olimpiára, a mi sportágunkban erről szó sincs, januártól egy öt hónapig tartó versenysorozaton még van lehetőség a kvótaszerzésre – fűzi hozzá Nagy Ernő, a férfiak kapitánya. – A férficsapat csak három taggal készült a világbajnokságra, egyrészt azért, mert Kovács Antira az operációja miatt nem számíthattunk, másrészt anyagi megfontolásból csak olyan versenyzőket akartunk indítani, akiknek lehet esélyük az első hat közé kerülésre. A fiúk meccseket nyertek, aztán olyanoktól kaptak ki, akik egyébként verhetőek lettek volna. Az igazi pechünk minden esetben az volt, hogy legyőzőik nem jutottak be a legjobb négy közé, így nem volt lehetőségünk a visszamérkőzésre. Braun legyőzte a franciák egykori nagy reménységét, az azóta tunéziai színekben versenyző Khedert, aztán az ugyancsak jó nevű holland Meyert, a nyolc közé jutásért egy mongol ellen a hoszszabbítás második percében Ákos indított, bevállalta az akciót, s ebből maradt alul egy kokával. Nagy dolgot akart művelni, ezért nem tolhatom le. Ungvári Miki az első meccsén úgy vágta oda kazah ellenfelét, hogy csak nyekkent, a következő körben a szerb fiú ellen jukóval vezetett, de egy hoszszabb földharc után bedurrant a jobb keze, s ezt a helyzetet nem tudta kezelni. Minimális különbséggel maradt alul, Mijalkovics pedig a legjobb négy közé jutásért kapott csak ki, kevésen múlt, hogy Miki nem küzdhetett tovább…”
Mindkét kapitány említ egy-egy olyan tényezőt, amelyre nem készülhetett fel a magyar válogatott. Az egyik ilyen, hogy a világbajnokságot megelőző bírói értekezleten a mérkőzésvezetőket arra utasították, engedjék tovább a földharcokat. Az Ungvári–Mijalkovics meccsen a magyar dzsúdós majd másfél percig fojtogatta ellenfelét, ez pedig nagyon sokat kivett az egyébként kitűnő földharcos Ungváriból. Németh Ferenc egy turpisságra figyelt fel: a rendezők selyemszerű, csúszós anyagból steppelték fel a dzsúdósruhákra az ilyenkor megszokott feliratokat, ez pedig azt eredményezte, hogy a magasabb európai versenyzők egyszerűen nem találtak fogást az alacsony ázsiai dzsúdósok hátán.
"Persze, biztosan nemcsak ez volt az oka annak, hogy Európa lezakózott Oszakában, de az ötlet mindenképpen zseniális, az ázsiaiak egyébként is más stílusban dzsúdóznak, így az európaiak egyik fegyverét hatástalanították” – magyarázza a kapitány.
"Feltűnő volt az is, hogy a meccsek hetven-nyolcvan százaléka ipponnal ért véget, a kvóták szorításában szinte önkívületi állapotban küzdöttek a versenyzők, sokat kockáztattak, dupla vagy semmit játszottak” – jegyzi meg Nagy Ernő.
Így vagy úgy, abban mindketten egyetértenek, nincs veszve semmi, lesznek magyar dzsúdósok az athéni olimpián.
"Bízom a lányokban, odaállunk tavaszszal, két A-kategóriás éremmel akár ki is lehet harcolni az athéni indulás jogát. A csapatunk nagyon fiatal, garantálom, hogy valamennyi tagja bírni fogja ezt a megerőltető sorozatot” – zárja le a maga részéről Németh Ferenc.
"Én sem mondhatok mást, folytatás következik. Az biztos, hogy szakmai értékelést csak az alaposabb elemzés után tudunk az asztalra tenni, de az is biztos, hogy megtaláljuk a hibaforrást, és úgy készülünk tovább – mondja Nagy Ernő. – Azt vállaltuk, hogy a férfiak három-négy kvótát megszereznek, ezt mindenképpen teljesíteni fogjuk. Persze, fáj, hogy a világbajnokság nem sikerült jobban, hiszen az elmúlt három év felnőtt- és utánpótlás-világversenyeiről egyszer sem tértünk haza érem vagy érmek nélkül. De inkább most fájjon, és jövőre örüljünk…”