Duatlon: Csomor bravúros ezüstje

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2003.09.14. 22:27
Címkék
Ezüstéremmel tért vissza a világ legjobb duatlonistái közé a világ- és Európa-bajnok Csomor Erika: a Batta TK sportolója ragyogó teljesítményt nyújtott a zofingeni Világkupa-döntőn, amelyen csupán a második futás végén tudta őt megelőzni az új-zélandi Docherty.
Csomor lábát fáradásos törés miatt a télen megoperálták, s a futásban még lemaradással küszködik – ennek ellenére jól kezdett, az első, 10 kilométeres futás után kevesebb mint három perc hátránnyal az élen álló Walter mögött a negyedik helyen váltott. A kerékpározás során Csomor nem ismert lehetetlent, a leggyorsabb ellenfelét is majdnem két perccel megelőzte – ez pedig nagyon jó jel a közelgő hamiltoni országúti kerékpáros világbajnokság előtt, Molnár Gábor, Takács Gyula és Zemen János tanítványa ugyanis októberben az országútiak között is szerencsét próbál, s a svájci teljesítményének fényében ott is a legjobbak közé kerülhet. Csomor 55 másodperccel Walter mögött, a második helyről kezdhette a 30 kilométeres záró futást, s gyorsan az élre is verekedte magát. Az utolsó kilométereken Fiona Docherty megelőzte a magyar versenyzőt, így Csomor Erika 2001 után másodszor szerzett ezüstérmet a sportág legendás viadalán. Powerman Világkupa, döntő, Zofingen
(A táv: 10 km futás, 150 km kerékpározás, 30 km futás). Férfiak: 1. Stefan Riesen (svájci) 6:28:45, 2. Vansteelant (belga) 6:30:54, 3. Maas (holland) 6:32:24, 4. Aldebert (francia) 6:36:09, 5. Bjorling (svéd) 6:37:48, 6. Huyberechts (belga) 6:46:50. Nők: 1. Fiona Docherty (új-zélandi) 7:37:47, 2. Csomor Erika (magyar) 7:38:29, 3. Comerford (amerikai) 7:39:40, 4. Jacober (svájci) 7:54:21, 5. Kühn (svájci) 8:00:14, 6. Aeschlimann (svájci) 8:09:35
Legfrissebb hírek

Vizes vb, női vízilabdatorna: Magyarország–Japán

Vizes vb 2025
11 perce

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
5 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
5 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
5 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
5 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
6 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
6 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
6 órája
Ezek is érdekelhetik