Asztalitenisz: Jól küzdöttek a budaörsiek

MOLNÁR ALEXAMOLNÁR ALEXA
Vágólapra másolva!
2003.09.13. 22:25
Címkék
Győzelemmel debütáltak a Budaörs-2i SC női asztaliteniszezői, fennállásuk első nemzetközi kupamérkőzésén. Az ETTU-kupában selejtezőt játszó fiatal gárda lelkes tagjaiban óriási bizonyítási vágy dolgozott, s bár rutintalanok még, győzni akarásuk felülkerekedett a félelmükön.
Először a török együttest küzdötték le, méghozzá szó szerint: Hajduska Rita az idegek harcában előbb alulmaradt, majd Csernyik Ildikó és Németh Ágnes sikerein felbuzdulva 2:2-nél fölényesen lemosta a törökök utolsó reménységét. (3:2). A mindenki által csak kék tornateremnek nevezett budaörsi helyiségben a közönség pedig tombolt örömében, olykor vastapssal segítette ki a hullámvölgyből a lányokat. Somlyó Gergely a női csapat edzője szerint többre is képesek lettek volna tanítványai, ha nyugodtabban játszanak. Estére már azokkal a franciákkal csatáztak, akik délután 3:2-re verték meg a csoportban szereplő horvátokat. Hajduska kiélezett küzdelemben, igen fontos győzelemmel indította a csapatot, amiből lendületet, mi több, bátorságot merített a korosztályos válogatott Csernyik is, és tovább növelte a gárda előnyét. Aztán a legfiatalabb, Németh nem érezte a ritmust, helyette a francia irányította, és nyerte a játszmákat. Majd érkezett Csernyik, aki nagyon jól kezdett, ám a végjátékban Plaisant volt a jobb, így ismét – miként a törökök elleni összecsapáson – Hajduska Ritára maradt a "megmentő” szerepe, s ő hozta is ezt. ETTU-kupa, selejtező, nők
10. csoport, Budaörs
Budaörs-2i SC–Cukurova Universitesi (török) 3:2
Hajduska–Mutlu 2:3 (–9, –9, 7, 6, –5), Csernyik–Atakan 3:0 (9, 9, 6), Németh–Bas 3:2 (–7, 6, –6, 7, 7), Csernyik–Mutlu 1:3 (9, –9, –8, –8), Hajduska–Atakan 3:0 (5, 7, 9)
Budaörs-2i SC–U. S. Kremlin-Bicetre (francia) 3:2
Hajduska–Plaisant 3:2 (–11, 10, 7, –6, 11), Csernyik–Castel 3:0 (6, 8, 10), Németh–Anne Guillerm 2:3 (–9, –3, 5, 5, 5), Csernyik–Plaisant 2:3 (4, 8, –7, –6, –10), Hajduska–Castel 3:0 (9, 8. 8)
U. S. Kremlin-Bicetre–Stolnoteniski Klub Focus (horvát) 3:2
3. csoport, Joue Les Tours (Franciaország)
Hesi-Áfész Eger–CTT Minerois (belga) 3:0
Gazsi–Baguette 3:1 (–9, 3, 6, 9), Kacsándi–Charlier 3:1 (8, 5, –7, 2), Szabó–Delporte 3:0 (11, 6, 4)
7. csoport, Charleroi (Belgium)
Orosháza-Hungarotel–Ankara Spor Külübü (török) 3:0
Vass–Matur 3:0 (10, 10, 9), Szvitán–Kirac 3:2 (4, 3, –11, –7, 8), Viski–Eser 3:0 (5, 5, 6)
Royal Villete Charleroi (belga)–Orosháza-Hungarotel 0:3
Massart–Szvitán 0:3 (–8, –4, –4), Prevost–Vass 1:3 (–8, –5, 7, –7), Allaert–Viski 1:3 (–8, 13, –0, –7)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik