Jönnek a kanadaiak

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2003.09.08. 21:54
Címkék
A sportág honi történetében meghatározó eseményre kerül sor, a tervek szerint február 3-án Magyarországra látogat a világbajnoki címvédő kanadai jégkorong-válogatott.
A sportág őshazájának együttesét a magyar szövetség hívta meg, miután kiderült, hogy a juharleveles gárda – amely elsősorban szerződés nélküli NHL-es hokisokból, valamint az európai légiósokból áll majd össze – február elején Bázelben négycsapatos felkészülési tornán szerepel. "A megkeresésünkre a kanadaiak küldtek egy levelet, amelyben felsorolták, mi mindenre tartanak igényt. Hétfőn összeült a szövetség vezérkara, és úgy döntött, hogy a kéréseket teljesíteni tudjuk. Ezek alapján bizakodva várjuk a tengerentúliak visszajelzését” – mondta Kovács Zoltán főtitkár. Már most biztos, hogy a várhatóan óriási érdeklődésre számot tartó találkozó megrendezésért nagy harcot vívnak majd a lehetséges helyszínek – mint megtudtuk, a "megszokott” Székesfehérvár és Dunaújváros mellett Budapest és Debrecen is szóba jöhet –, elvégre nem mindennapos eset, hogy a magyar jégkorong-válogatott az aktuális világbajnokot láthatja vendégül. Olyannyira nem, hogy ilyesmire a sportág történetében még soha nem volt példa, hiszen a kanadai válogatott eddigi három budapesti mérkőzésének idején (1934 és 1937 elején) nem volt címvédő.Az eddig lejátszott Magyarország–Kanada mérkőzések
1933.02.23., Prága (világbajnokság): 1– 3
1934.01.27., Budapest (barátságos): 0– 0
1934.01.28., Budapest (barátságos): 0– 7
1936.02.12., Garmisch (téli olimpia): 0–15
1937.01.10., Budapest (barátságos): 0– 1
1938.02.18., Prága (világbajnokság): 1– 1

Összesített mérleg:
6 – 2 4 2–27 2
Legfrissebb hírek

Galló visszatér, Bálizsé a nap egyik legszebb védése

Jégkorong
42 perce

Triatlon vk: remek eredményeket értek el a Kropkó testvérek Csengtuban

Egyéb egyéni
56 perce

Három pontnál is többet érhet a Barcának a Real legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Gera Zoltán: Megvan az oka, miért estünk ki, a tabella sosem hazudik

Labdarúgó NB I
1 órája

Hátsó füves futballmentő túra: fürdővilág és labdarúgás Végardón

Hátsófüves
2 órája

Arne Slot felrázná a rangadóra a bajnok Liverpoolt

Angol labdarúgás
2 órája

Jégkorong-vb: az Egyesült Államok ellen sem lesz egyszerű a mieink helyzete

Jégkorong
2 órája

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik