Triatlon: Molnár Erika újabb pontjai

G. R.G. R.
Vágólapra másolva!
2003.08.31. 20:57
Címkék
Népes magyar csapat vett részt a szófiai olimpiai távú világranglistapont-szerző versenyen.
A nőknél valamennyi indulónk bekerült az első tízbe, Molnár Erika (UTE) újabb pontokkal került közelebb az athéni kvalifikációhoz, míg az újpesti sportolóhoz hasonlóan sydneyi induló Edöcsény Nóra (Proform TK) több mint egyesztendős kihagyás után tért vissza a nemzetközi mezőnybe – értékes hatodik helyezéssel.A férfiaknál nem lett ilyen jó a mieink bulgáriai mérlege: a kiélezett küzdelemben egyetlen indulónk sem tudott az első tíz közé kerülni, a legjobb eredményt a kétszeres magyar bajnok Hóbor Péter (Proform TK) érte el, ő a 11. helyen végzett, négy másodperccel megelőzve a tiszaújvárosi Török Dánielt (TVK-Mali). Az erősebb nem küzdelmeit egyébként a sydneyi olimpia bronzérmese, a cseh Jan Rehula nyerte meg.Az elkövetkező három hétben nehéz erőpróbák várnak válogatottjainkra, szeptember 6-án Hamburgban, 12-én Nizzában, 20-án pedig Madridban rendeznek Világkupa-futamot. Világranglistapont-szerző verseny
Szófia (a táv: 1.5 km úszás, 40 km kerékpározás, 10 km futás). Férfiak: 1. Jan Rehula (cseh) 1:54:49, 2. Domnik (osztrák) 1:54:50, 3. Pais (portugál) 1:54:52, …11. Hóbor Péter (magyar) 1:56:54, 12. Török Dániel (magyar) 1:56:58, …21. Varga Szabolcs (magyar) 1:59:34, …29. Benőcs Zoltán (magyar) 2:11:17. Nők: 1. Maria Aerosa (portugál) 2:10:14, 2. Haiböck (osztrák) 2:11:40, 3. Brkics (szerb-montenegrói) 2:12:38, 4. Molnár Erika (magyar) 2:11:58, …6. Edöcsény Nóra (magyar) 2:14:02, …9. Walkó Andrea (magyar) 2:17:41
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
22 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
26 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
41 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
1 órája

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik