Összeállt a Schlégl, Fésüs duó

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.08.04. 22:22
Címkék
Nem tett le a nemzetközi szereplésről Schlégl Katalin, aki az idény első négy World Tour-viadalán Grózer Annával vett részt. Jóllehet, a világranglistán a legelőkelőbb helyen álló magyar páros volt, a tagok útjai szétváltak, és a hazai bajnokságban sem láthattuk már őket.
Csakhogy Schlégl még véletlenül sem törődött bele a tétlenségbe, és édesapjával, egyben menedzserével, Schlégl Vilmossal gyorsan új társ után nézett. Meg is lelték őt Fésüs Erzsébet személyében, aki kifejezetten rutinos játékosnak számít a vízparti röplabdában, sőt az egyik legeredményesebb hazai sportoló.Ragyogó pályafutása során eddig két alkalommal nyert bajnoki aranyérmet a homokban, idén viszont csak az első, szolnoki tornán indult, különösebb feltűnés és kiemelkedő eredmény nélkül. Schlégl Vilmos elárulta, hogy három nemzetközi viadalon szerepel az új összetételű duó: két és fél hét múlva egy franciaországi challenger versenyen debütál, augusztus végén az Európa-bajnokság csoportselejtezőjében próbál szerencsét a két játékos, szeptember elején pedig a milánói WT-viadalon igyekeznek bizonyítani életképességüket.Az edzéseket továbbra is Ratimorszky Károly irányítja.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
3 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
4 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
5 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
5 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik