Szegedre figyelnek

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2003.07.31. 22:02
Címkék
A tavalyi Európa-bajnokság és a májusi Világkupa után ismét a Szeged melletti gróf Széchenyi István pályán versenyeznek a legjobb magyar kajakosok és kenusok.
Ezúttal az országos bajnokság, valamint a második válogató keretében viaskodnak Vereckeiék. És nemcsak ők! Szegeden a Régi hídhoz címzett étteremben megtartott csütörtök délutáni sajtótájékoztatón kiderült, hogy a hét végén háromezer versenyző részvételével 365 futamot bonyolítanak le a kontinens egyik legkorszerûbb vizes létesítményében. Angyal Zoltán szövetségi kapitány előljáróban abbéli reményének adott hangot, hogy vasárnap estig minden lényeges kérdésre választ kap."Egy évvel az athéni ötkarikás játékok előtt elsősorban az olimpiai számokat figyelem kritikus szemmel. Szeretném, ha a szeptemberi atlantai világbajnokságon legalább kilenc kvótát szereznének versenyzőink – mondta Angyal.
Legfrissebb hírek

Edzője szerint a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
24 perce

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
27 perce

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
32 perce

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
35 perce

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
46 perce

Kézilabda: szerdán kezdődik az U17-es leány Európa-bajnokság

Utánpótlássport
1 órája

Ülőröplabda Eb: a férfiak és a nők is kikaptak a lengyelektől

Röplabda
1 órája

Thomas Müller Kanadába szerződik; Luis Díaz megérkezett Münchenbe – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik