Ronaldinho első találata

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.31. 22:30
Címkék
Második fellépése alkalmával már "csont nélküli győzelemhez segítette a Barcelonát Ronaldinho. A Paris Saint-Germaintől 30 millió euróért megvásárolt brazil klasszis a Juventus ellen még csak a büntetőpárbajban értékesített tizenegyessel vállalt részt csapata sikeréből, a BL-győztes Milan ellen azonban már egy gól és egy gólpassz volt a termés. Figyelembe véve a 20-s végeredményt, nem lehet panasz a hatásfokra&
Az átalakulóban lévő, többek között Rüstüt (sérülés) és Kluivertet (későn kapta meg az Egyesült Államokban érvényes vízumot) nélkülöző katalán gárda a jelek szerint picit komolyabban vette az egyébként jó iramú, színvonalas találkozót, mint a vasárnapi Olasz Szuperkupa-mérkőzésre készülő Milan. A Víctor Valdés (Jorquera, 46.) – Puyol, Reiziger (P. Andersson, 62.), Oscar López (Ros, 69.), Cocu, Xavi (David Sánchez, 79.), Gerard, Quaresma (Iniesta, 79.), Overmars (Luis García, 62.), Saviola (Dani, 55.), Ronaldinho (Luis Enrique, 55.) összeállításban pályára lépő spanyolok magukhoz ragadták a kezdeményezést, és már a tizedik percben megszerezték a vezetést. Igaz, kellett ehhez a Milan-védők hibája is, akik eladták a labdát, ebből indult az ellenakció, amelynek végén Ronaldinho finom passzát követően Quaresma a hálóba helyezett.A Milan – a történeti hûség kedvéért a BL-győztes felállása a következő volt: Dida (Abbiati, 46.) – Cafú (D. Simic, 46.), Nesta (Roque Júnior, 46.), Maldini (Pancaro, 46.), Kaladze (Laursen, 46.), Gattuso (Brocchi, 46.), Pirlo (Redondo, 46.), Seedorf (Ambrosini, 46.), Rui Costa (Serginho, 46.), F. Inzaghi (Borriello, 46.), Sevcsenko (Piccolo, 77.) – ezután összekapta magát, mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, gólt azonban már csak a Barca tudott szerezni. Csak éppen nem helyzetből… Az 50. percben Ronaldinho kapott labdát húsz méterre a kaputól, csinált egy cselt, majd lőtt. Labdája minden bizonynyal Abbiati zsákmánya lett volna, csakhogy gellert kapott Roque Júnioron, és a kapu jobb oldalába hullott.Barátságos mérkőzés
Barcelona (spanyol)–Milan (olasz) 2–0 (1–0)
Barcelona (spanyol)–Milan (olasz) 2–0 (1–0)

Washington, 45 864 néző
V: Kennedy (amerikai). G: Quaresma (10.), Ronaldinho (50.)
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
7 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
11 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
26 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
44 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
47 perce

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik