Intertotó-kupa: A Werder csődje

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.31. 22:31
Címkék
Úgy tûnik, a hat párból kettőben már nem kérdés, ki jut tovább, a Vinkovciban nyerő Wolfsburg, illetve a Werder Brement kiütő Pasching lassan készülődhet a fináléra, amelyben eldől, melyik csapat kerül fel az UEFA-kupa főtáblájára. A Wolfsburg feltételezhető továbblépése gyakorlatilag fedi a papírformát, ugyanakkor a Pasching bravúrja minden képzeletet felülmúl. Azért is, mert osztrák klubcsapat tétmeccsen még nem mért német gárdára akkora csapást, mint a zöld-fehéreket 4–0-ra kiütő gárda."Sokat nem lehet hozzáfûzni a találkozóhoz, nekik minden bejött, nekünk pedig semmi, ráadásul egy-két játékosunk hozzáállásával is gondok voltak – mondta lapunknak Lisztes Krisztián, a Werder középpályása, aki végig a pályán volt. – Három nulla volt a félidő, innen nehéz felállni, pláne úgy, hogy kihagytunk egy tizenegyest. Továbbra is tartom, hogy nekünk nem fekszik a négyvédős rendszer, de ezen én nem tudok változtatni. Reálisan nézve nagyon kevés, talán semmi esélyünk sincs a továbbjutásra, de a fociban történtek már csodák. Most jön a hétvége, szombaton a Hertha ellen kezdünk, reméljük, sikerül kijavítani a szerdai bakit. Lehet, hogy jókor jött a pofon, és az ébredés eredményességgel párosulhat.”Intertotó-kupa
Elődöntő, 1. mérkőzések:
Elődöntő, 1. mérkőzések:
Cibalia (horvát)–Wolfsburg (német) 1–4, Pasching (osztrák)–Werder Bremen (német) 4–0, Brno (cseh)–Villarreal (spanyol) 1–1, Nantes (francia)–Perugia (olasz) 0–1, Heerenveen (holland)–Koper (szlovén) 2–0, Schalke (német)–Liberec (cseh) 2–1.

A visszavágókat augusztus 6-án játsszák.
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
15 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
19 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
34 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
52 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
54 perce

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik