Jürgen Klinsmann újra a pályán

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.07.28. 22:43
Címkék
Jay Goppingen nyolc mérkőzésen öt gólt szerzett az Egyesült Államok bajnokságának negyedik osztályában (Premier Development League) szereplő Orange City Blue Starsban. Ebben semmi különös sincs, hiszen egy amerikai csatár egy amerikai csapatban bármikor képes lehet hasonló produkcióra. Csakhogy Goppingennek német útlevele van, méghozzá Jürgen Klinsmann névre kiállítva.
Igen, annak "a” Jürgen Klinsmann-nak a nevére.Az 1998-ban visszavonult német csatár az elmúlt öt évben legfeljebb jótékonysági és búcsúmérkőzéseken lépett pályára, legalábbis a nyilvánosság így tudta. A hajdan többek között a Bayern Münchenben és az Interben is megforduló Klinsi eközben vígan játszott – versenyszerű keretek között is. "A fiúkkal már évek óta együtt futballozom, elsősorban a hazai mérkőzéseken segítek a csapatnak. Ez helyi gárda, elsősorban kollégistákból áll. Csak szórakozásból játszom, fiatalon tart a foci. Hülyeség lenne visszatérésről beszélni” – mondta a családjával Floridában letelepülő, a Nationalelffel 1990-ben világ-, 1996-ban pedig Európa-bajnoki címet szerző csatár.Persze, a már visszavonult Klinsmann semlegesítése is még mindig sok gondot okoz (azért az elitben eltöltött csaknem két évtized nem múlt el nyomtalanul!), legalábbis erről tanúskodnak Chris Watkinsnak, a Blue Stars egyik vetélytársa, a BYU Cougars vezetőedzőjének a szavai: "Aki jártas a futballban, tudja, kicsoda Jürgen Klinsmann. A szurkolók körében csak Pelé ismertebb nála. Minden játékosom számára hatalmas kihívás volt, amikor vele kellett szembenéznie a pályán.”
Legfrissebb hírek

Már nem Boér Gábor a Videoton vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
9 perce

Férfi kézilabda: a Veszprém a Gyöngyössel, a Szeged a DEAC-cal találkozik a Magyar Kupában

Kézilabda
14 perce

Rapport Richárd Mihail Botvinnik-díjas lett

Egyéb egyéni
29 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
47 perce

Erste Liga: lett vezetőedző érkezett Csíkszeredára

Jégkorong
49 perce

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
1 órája

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik