Döntő, brazilok nélkül

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.07.27. 21:23
Címkék
Hogy mennyivel nívósabb csapatok alkották a B-csoportot, bizonyítja: Brazília nyolc ponttal sem tudott a hatos fináléba jutni az olaszországi Grand Prix-n, míg az A-csoportban hét pont is elegendő volt a hazaiaknak, hogy a harmadik helyen bemasírozzanak a döntőbe.
Az alapszakasz utolsó játéknapján Dél-Korea alaposan elpáholta a brazilokat, így az ázsiaiak mindössze egy vereséget szedtek össze. A csapatkapitány Csoj Kvang Hi elsősorban annak tudja be az eddigi szárnyalást, hogy az elmúlt két hónapban hihetetlen nagy munkát végzett csapata a védekezés javítása érdekében. A kiválóan blokkoló oroszok tekintélynövelő módon győzték le Kínát, Artamonova és Gamova egyaránt 20 pontot szerzett. (A meccs második játékvezetője Hóbor Béla volt.) Hogy ne maradjon veretlen a mezőnyben, arról a hatásosan nyitó azzurik gondoskodtak, miután kétszettes hátrányból – az újoncnak számító Centoni 25 pontjával – nyertek az Egyesült Államok ellen.11. női Grand Prix, Olaszország (a pénzdíj: 1 millió dollár)

Az 5. forduló még nem közölt eredményei. A-csoport: Hollandia–Németország 3:2 (21, –26, –22, 21, 13), Olaszország–Egyesült Államok 3:2 (–23, –20, 23, 15, 9). A végeredmény: 1. Egyesült Államok 9 pont (14:6), 2. Hollandia 9 (12:9), 3. Olaszország 7 (12:12), 4. Németország 7 (10:11), 5. Japán 7 (9:13), 6. Kuba 6 (8:14). B-csoport: Oroszország–Kína 3:1 (23, –21, 19, 26), Dél-Korea–Brazília 3:0 (20, 21, 18). A végeredmény: 1. Dél-Korea 9 (12:5), 2. Oroszország 9 (13:6), 3. Kína 8 (11:6), 4. Brazília 8 (11:7), 5. Thaiföld 6 (3:13), 6. Kanada 5 (2:15)

A csoportok első három helyezettje jutott be a hatos döntőbe, az első mérkőzéseket hétfőn játsszák.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
4 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik