Újra módosításokról tárgyalnak

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2003.06.30. 20:51
Címkék
Hónapok óta lehet hallani, illetve olvasni arról, hogy az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) szeretné átalakítani a második számú európai kupasorozatot.
Nos, ha hinni lehet a Kicker sportmagazin információinak, akkor július 12-én, a szervezet végrehajtó bizottságának ülésén pont kerülhet a módosító javaslatra, amely a 2004–2005-ös szezontól lépne életbe.Az elképzelések szerint jövőre a 98 helyett már csak 80 csapat szerepelne az UEFA-kupa főtábláján, és az első fordulóban a hagyományoknak megfelelően oda-visszavágós rendszerben dőlne el a továbbjutás. Az újítás ekkor következne, az állva maradó 40 gárda ugyanis nem K. O.-rendszerben folytatná a csatározásokat, hanem nyolc, egyenként ötcsapatos csoportban. A csoportokon belül mindenki csak egyszer játszana a vetélytársaival, a sorsolásnál azok az együttesek élveznek előnyt, amelyek az UEFA-együtthatók alapján előkelőbb helyen állnak. A kvintettekből az első és a második helyezett jutna a nyolcaddöntőbe, ahol visszatérnének a kétmeccses szisztémához.Az UEFA-klubfórum háromnegyede június elején úgy nyilatkozott, támogatja az új elképzeléseket, igaz, egy feltétele volt a csoportosulásnak: az UEFA nem értékesítheti központilag a televíziós közvetítési jogokat, hanem meg kell hagynia őket a kluboknál (természetesen a döntőt leszámítva).Csakhogy van egy sokkal nagyobb, a klubfórumnál erősebb tömörülés, amely ellene van a tervnek. A legnagyobb európai gárdák csoportjáról, a G14-ről van szó, amely hallani sem akar arról, hogy a Bajnokok Ligája után az UEFA-kupában is legyen csoportkör. A "nagyok” szerint a kieséses rendszer eltörlése jelentősen csökkentené a kupa vonzerejét. Azt már csak mi tesszük hozzá, hogy a nagyok üzletét is, hiszen a televíziós közvetítésekből származó bevételek egy részéről alighanem kénytelenek lennének lemondani.
Legfrissebb hírek

A Soroksár jutott be elsőként a legjobb 32 közé a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
12 perce

Fucsovics óriási csatában kikapott, nulla kettőről kellene fordítani a Davis-kupában az osztrákok ellen

Tenisz
45 perce

Hatalmas siker volt a Bölöni-film Miskolcon

Minden más foci
1 órája

Megvannak az elsó gólok, de vereséggel kezdett az FTC az ICEHL-ben

Jégkorong
1 órája

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: öt góllal nyert a címvédő Gyergyó a nyitányon

Jégkorong
1 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr tíz góllal verte meg a NEKA-t

Kézilabda
2 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Andrej Csemerkin

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik