Fésüs: külföld vagy hűség

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.06.17. 22:04
Címkék
A bajnokságban ötödik helyen végző, a Magyar Kupában szurkolóit váratlan ezüstéremmel megajándékozó V-fon-Jászberény női röplabdacsapatát sem kerülte el a nagy játékosvándorlás.
Az új idényben Botos Ferenc szakmai irányításával az első négy közé igyekvő együttesből Vargáné Rácz Márta Gödöllőre távozott, Héjjas Valéria az Egyesült Államokban kezdi meg egyetemi tanulmányait, Adorján Anikó pedig hazatér Nyírtelekre. Helyük nem marad betöltetlenül, ugyanis a jászságiak megegyeztek az immár volt kecskeméti feladóval, Kiss Adriennel és a Szegedet elhagyó Grózer Annával, de Lengyel Laurával is egyenesbe fordultak a tárgyalások. Utóbbi súlyos (februári) térdműtétje után lábadozik, és akár annak tudatában is szerződtetné őt a Jászberény, hogy csak az idény közben kapcsolódik be az Extraliga meccssorozatába. Bóta Enikő távozásáról vagy maradásáról még nem lehet biztosat mondani, míg a másik nagynevű játékossal, Fésüs Erzsébettel abban egyezett meg Karádiné Sas Éva elnök asszony, hogy ha augusztus 1-jéig nem kap külföldről ajánlatot, továbbra is a JRK-t erősíti a center.A két testvér, Kiss Bernadett és Regina, Nagy Ivett, valamint a többi fiatal marad Jászberényben, az pedig a közeljövőben dőlhet el, hogy milyen anyagi háttérrel indulhat neki az új idénynek a kék-fehér együttes.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
3 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
3 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
4 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
5 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
5 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
5 órája
Ezek is érdekelhetik