A Williamsé az első sor

HEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCSHEGYI TAMÁS, IZSÁNYI SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2003.06.14. 22:49
Címkék
Ralf Schumacher sorozatban másodszor indulhat az első rajtkockából, két héttel ezelőtti, monte-carlói edzéselsőségét Montrealban is meg tudta tartani.
Ralf Schumacher megismételte két héttel ezelôtti produkcióját, így ismét az övé a pole
Ralf Schumacher megismételte két héttel ezelôtti produkcióját, így ismét az övé a pole
Ralf Schumacher megismételte két héttel ezelôtti produkcióját, így ismét az övé a pole
Ralf Schumacher megismételte két héttel ezelôtti produkcióját, így ismét az övé a pole
Ralf Schumacher megismételte két héttel ezelôtti produkcióját, így ismét az övé a pole
Ralf Schumacher megismételte két héttel ezelôtti produkcióját, így ismét az övé a pole
A német mellől ezúttal csapattársa, Juan Pablo Montoya indulhat, a pénteken ellenállhatatlan Ferrari-istállónak meg kellett elégednie Michael Schumacher harmadik és Rubens Barrichello ötödik helyével (köztük a renault-s Fernando Alonso foglalhat helyet a rajtnál). A McLarennek még rosszabb napja volt, David Coulthard csak a 11. lett, míg Kimi Räikkönen kicsúszott, és vb-éllovasként az idén már másodszor kényszerül az utolsó rajtkockába.

Kanadában péntek után szombaton is az időjárás volt a fő beszédtéma, az első hivatalos időmérőn remeklők, mint Nick Heidfeld (3.) vagy Ralph Firman (4.) azt remélték, hogy folytatódik az esős időjárás, míg Ron Dennis, a McLaren csapatfőnöke éppen az ellenkezőjében bízott. Neki lett szerencséje: délelőtt fokozatosan száradó aszfalton köröztek a pilóták, és az ideális ív délutánra teljesen szárazzá vált, bár az ég felhős maradt.
A pénteken nagyot hibázó Jacques Villeneuve kezdte a száguldást, a kanadainál több mint hat tizedmásodperccel jobb időt ment Jarno Trulli. A pénteken lebőgő Michelin-gumisok a szárazságra vártak, Trullit csak a márkatársai tudták megközelíteni. A bridgestone-osok szenvedtek a szárazon, és irigykedve nézték, ahogy Ralf Schumacher több mint egy másodperccel megjavítja a renault-s idejét, és az élre áll.

Ralf Schumacher és Montoya bizakodó

Ralf Schumacher: – Nagyon jól sikerült a köröm, a kocsi egyensúlya tökéletes volt, és minden működött. A körülmények a Michelinnek kedveztek, nem volt túl hideg, és csak kicsit volt nedves a pálya. A versenystratégiánk nagyon jónak tűnik, de mint két hete is kiderült, nem jön be minden, amit elôre eltervezünk. Monte-Carlóban nemcsak a gyôzelemrôl, a dobogóról is lecsúsztam, itt nem akarok ekkora blamázst. Két éve nyertem már Montrealban, nagyon szeretem ezt a pályát, roppant érdekes versenyünk lesz.

Juan Pablo Montoya: – Nagyon meglepett, hogy a mienk lett az elsô rajtsor. Tudtuk, hogy versenyben lehetünk a jó helyezésekért, de erre azért nem számítottunk. A pálya elsô harmadában elkövettem egy apró hibát, és némi idôt vesztettem a hármas kanyarban. A gumikat csak az utolsó pillanatban választottuk ki, úgy gondolom, emiatt még baj lehet a verseny elsô szakaszán. Mindent egybevetve azonban bizakodó vagyok, mert a szombati körülmények között sokkal versenyképesebbek vagyunk, mint nagyon vizes pályán.
A monacói rajtelsőt csapattársa, Juan Pablo Montoya csak megközelíteni tudta, az első tíz próbálkozó után az első öt michelines, a második öt bridgestone-os volt. A harmadik ötösből Mark Webber és Olivier Panis feljött a két Williams-BMW mögé, David Coulthard újabb csalódást keltő eredményt ért el, míg Kimi Räikkönen a Senna-sikánban kicsúszott, és idő nélkül, a pálya szélén zárta a tréninget – az idén másodszor járt így, Spanyolországban alaposan ráfizetett a bakijára, Antonio Pizzonia állva maradó Jaguar-Cosworthjának ütközve tíz méter után feladta a versenyt.
Fernando Alonso nem hibázott, bejött Webber elé. A pénteki esős edzés meglepetésemberei közül Firman a minardis Justin Wilsonnál is rosszabb időt ment, míg Heidfeld Coulthard mögé fért csak be. A Bridgestone becsületét a Ferrarinak kellett ismét megmentenie a száraz pályán, de Michael Schumacher lemaradt a két Williams-BMW-től, és csak egy ezreddel előzte meg Alonsót. A pályafutása során egy híján 300 vb-pontnál járó Rubens Barrichello még a spanyoltól is elmaradt, így csak a harmadik sorba kvalifikálta magát.
A végén örülhetett tehát Ralf Schumacher és Montoya, a Williams ugyanis tényleg szárnyra kapott Monte-Carlóban, és Kanadában kisajátította az első rajtsort. A versenyen feltétlenül meghatározó lesz az időjárás, a bridgestone-osok továbbra is bíznak az esőben, a michelinesek viszont legszívesebben elűznék a Montreal fölötti felhőket. Bár lehet, hogy a McLarenen ez sem segítene.

Számításaink szerint

A Williams legutóbb a tavalyi Európai Nagydíjon sajátította ki az első sort (akkor fordított, Montoya, R. Schumacher sorrendben), mindent egybevetve pedig 59. alkalommal volt abszolút edzéselső. A listavezető grove- iak mögött a McLaren (50) és a Ferrari (42) áll a vonatkozó örökranglista második, illetve harmadik helyén.

Ralf Schumacher 108. hivatalos tréningjén harmadszor szerezte meg a pole-t, korábban a 2001-es Francia és a két héttel ezelőtti Monacói Nagydíjon volt az övé a legértékesebb startpozíció. A német pilóta 13. ízben kvalifikálta magát az első két kocka valamelyikébe. Közvetlen kollégája, Juan Pablo Montoya – aki idei legjobb időmérő edzésén van túl – eggyel több, 14 első sornál tart.

Mélyponton a McLaren. A wokingi istálló egyik versenyzője sem került be az első tízbe, ilyen csúfság legutóbb az ausztráliai évadnyitón esett meg az ezüst nyilakkal – csakhogy akkor David Coulthard 11. helyére Kimi Räikkönen egy 15. pozícióval "felelt”, míg most csak egy huszadikkal.

A rajtrács:
1. sor:
R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:15.529 p (átlag: 207.861 km/ó)
Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) 1:15.923
2. sor:
M. Schumacher (német, Ferrari) 1:16.047
Alonso (spanyol, Renault) 1:16.048
3. sor:
Barrichello (brazil, Ferrari) 1:16.143
Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) 1:16.182
4. sor:
Panis (francia, Toyota) 1:16.598
Trulli (olasz, Renault) 1:16.718
5. sor:
da Matta (brazil, Toyota) 1:16.826
Frentzen (német, Sauber-Petronas) 1:16.939
6. sor:
Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:17.024
Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 1:17.086
7. sor:
Pizzonia (brazil, Jaguar-Cosworth) 1:17.337
Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 1:17.347
8. sor:
Verstappen (holland, Minardi-Cosworth) 1:18.014
Fisichella (olasz, Jordan-Ford) 1:18.036
9. sor:
Button (angol, BAR-Honda) 1:18.205
Wilson (angol, Minardi-Cosworth) 1:18.560
10. sor:
Firman (ír, Jordan-Ford) 1:18.692
Idő nélkül: Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik