Vakulya ajánlatai

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2003.06.05. 22:18
Címkék
Noha az MVSC-Cronus elleni kiesési mérkőzéseit simán elvesztette a Szegedi DRE, az élet nem állt meg a csongrádi hölgykoszorú háza táján. A női röplabda Extraligából kipotytyant együttes kezdő hatosából csupán a válogatott előkészítő Dobos Ildikó maradt meg hírmondónak.
Az elmúlt év őszén igazolt három "idegenlégiós” közül a center Juhász Gabriellától még idény közben megvált a vezetőség, és a kettesütő posztján remeklő Grózer Anna mellett a négyesütő Selmeczi Zsuzsanna sem kíván a jövőben ingázni Budapest és Szeged között. A legnagyobb honi tehetség, a felnőtt válogatottságig jutott Vakulya Andrea öt – BSE, Nyíregyháza, Jászberény, Miskolc, Kecskemét – extraligás klub ajánlata közül választhatja ki a számára legmegfelelőbbet. Bakos Rita a jövőben a tanulmányaira kíván összpontosítani, minden bizonnyal felhagy a magasabb szintű röplabdázással, és könnyen előfordulhat, hogy a 17 éves, saját nevelésű center, a sokszoros ifjúsági válogatott Kovács Tímea is új egyesületben folytatja pályafutását.A szakosztály veszteséglistája tovább bővült. A szerdai közgyűlésen ugyanis lemondott tisztéről Kovács László társadalmi elnök, miként Ducsai Géza ügyvezető elnök lemondását is elfogadta a vezetőség. Ducsai Géza az elmúlt 18 évben edzőként és vezetőként állt a szegedi női röplabda élén, és működése alatt a város első számú csapata tíz idényt töltött az élvonalban, ezenkívül nyolc diákolimpiai bajnoki cím is bizonyítja szakmai hozzáértését. "Dobos, Vakulya és Kiss Katalin személyében három felnőttválogatottat, továbbá tucatnál is több korosztályos válogatottat neveltem, ám Szeged képtelen megtartani értékeit. Nem tagadom, vegyes érzelmekkel búcsúzom, mindazonáltal sok sikert kívánok a lányoknak, valamint utódomnak, Lazányi Bélának” – vonta meg közel két évtizedes működése mérlegét a szakember.Ducsai tehát távozott, Nusser Elemér vezetőedző, valamint Hulmann Zsolt utánpótlásedző viszont továbbra is a klub rendelkezésére áll. A jelentős vérveszteség ellenére nem reménytelen az SZDRE jövője, hiszen serdülőcsapatát az ország legjobbjai között jegyzik, no meg hat-hét rutinos, Extraligában is szerepelt röplabdás továbbra is Nusser rendelkezésére áll. Jó hír az együttes háza táján, hogy az egykori ifjúsági válogatott Székelyhidi Judit tanulmányai befejezése után hazatért az Egyesült Államokból, és az ősztől ő is szerelést ölt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik