Kuttor: magas a mérce

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.05.30. 21:17
Címkék
A triatlon hazai hőskorának egyik fontos helyszíne volt a kaposvári Deseda-tó, ahová ezen a hétvégén a sportág jelenlegi legjobbjait várják: szombaton itt rendezik meg az olimpiai távú országos bajnokságot. Akárcsak tavaly, ezúttal is kettős lesz a tét, a bajnoki érmek mellett a közelgő Európa-bajnokság indulási jogáért is kiemelkedő eredményt kell elérni.
A férfiaknál a papírforma szerint a Kuttor Csaba, Hóbor Péter, Varga Szabolcs, Lipták Tamás, Ágoston Szabolcs ötösből kerülhet ki a végső győztes. Tavaly a kaposvári Buda-Cash Team színeiben versenyző, a világranglista 44. helyén álló Kuttor pályafutásának első rövid távú aranyát szerezte meg, s természetesen most – hazai pályán – címvédésre készül."Nagyon jó formában vagyok, versenyről versenyre jobban elkapom a ritmust. Portugáliában három helyet javítottam, az ezután következő ázsiai Világkupa-futamokon és az Európa-bajnokságon szeretném elérni, hogy a világ legjobb harminc triatlonistája között jegyezzenek” – tűzte ki a célt Kuttor.A kihívók közül Hóbor (Proform TK Pécs) már kétszer állhatott a dobogó legfelső fokára, Lipták (Oxigén-DSI Debrecen) két éve a bajnoki arany mellett az év sportolója címet is megszerezte, igaz, néhány hónappal lábműtéte után még nincs kiemelkedő formában. Varga (Proform TK Pécs) évről évre előrébb lép a rangsorban, míg Ágoston (Békéscsabai AC) immár új klubja színeiben száll harcba.A nőknél tavaly a duatlon-világbajnok Csomor Erika (Batta TK) szerezte meg az aranyérmet, de egyáltalán nem lenne meglepetés, ha ebben az évben újra a legmagasabban jegyzett női versenyzőnk, Molnár Erika (UTE) ülhetne a trónra. A legjobbak közül a pécsi kismama, Edöcsény Nóra most még hiányozni fog, akárcsak az ifjúsági világbajnok Góg Anikó, akit sérülés hátráltat a munkában.Ami az Európa-bajnokságot illeti, a 40 ezer eurós összdíjazású viadalon a felnőttek között egyéniben hét triatlonista képviselheti majd a magyar színeket."Négy férfi és három nő állhat rajthoz Karlovy Varyban, a junioroknál pedig négy-négy egyéni indulónk lesz. Kaposváron ki is alakul majd a csapat gerince, a versenyen legjobban teljesítők mellé a szakmai bizottság jelöl majd egy-egy főt” – tudtuk meg Czencz Pétertől, a Magyar Triatlonszövetség főtitkárától, aki hozzátette: természetesen a csapatversenyeket is komolyan veszi majd a magyar válogatott. A mieink két évvel ezelőtt ragyogóan szerepeltek a cseh fürdővárosban…
Az elmúlt tíz év bajnokai
Év Férfiak Nők
2002 Kuttor Csaba Csomor Erika
2001 Lipták Tamás Molnár Erika
2000 Hóbor Péter Edöcsény Nóra
1999 Hóbor Péter Molnár Erika
1998 Dmitrij Gaag (kazah) Molnár Erika
1997 Lehmann Tibor Molnár Erika
1996 Schumacher Ákos Molnár Erika
1995 Lehmann Tibor Walkó Andrea
1994 Ojava Ülo (észt) Maros Vera
1993 Lehmann Tibor Szabó Zita
Az elmúlt tíz év bajnokai
Év Férfiak Nők
2002 Kuttor Csaba Csomor Erika
2001 Lipták Tamás Molnár Erika
2000 Hóbor Péter Edöcsény Nóra
1999 Hóbor Péter Molnár Erika
1998 Dmitrij Gaag (kazah) Molnár Erika
1997 Lehmann Tibor Molnár Erika
1996 Schumacher Ákos Molnár Erika
1995 Lehmann Tibor Walkó Andrea
1994 Ojava Ülo (észt) Maros Vera
1993 Lehmann Tibor Szabó Zita
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik