Ferguson jobb védekezést sürget a Manchesternél

GALAMBOS PÉTERGALAMBOS PÉTER
Vágólapra másolva!
2003.05.27. 22:34
Címkék
Sir Alex Ferguson szerint, ha a Manchester United a közeljövőben meg akarja nyerni a Bajnokok Ligáját, több rutinra lesz szüksége a védelemben.
Hogy ez tapasztaltabb hátvédek vásárlását jelenti-e, az nem világos, csak annyi bizonyos, hogy a skót nem elégedett azzal, amit a 22, illetve a két 24 éves John O'Shea, Wes Brown és Rio Ferdinand ebben a szezonban az európai porondon mutatott. "A védőink kora és rutinja nem mérhető a Real Madrid, a Juventus vagy a két milánói klub hasonló poszton szereplő játékosaiéhoz, ám ez hamarosan meg fog változni. Természetesen nem arról beszélek, hogy más stílusban játszanánk a jövőben, mert nekünk itt a Manchester Unitednél megvan a saját filozófiánk a futballról, de ettől még túlságosan lazán védekezünk. A Real elleni madridi meccs óta ez egyértelmű. A fiúk nem szeretnek egy az egyben maradni egy Ronaldóval vagy Raúllal, mert nem bíznak magukban. Holott én tudom, hogy elég jók ehhez, és ezt el is fogom hitetni velük” – fejtegette Ferguson az MU hivatalos honlapján.A hétfőn a Premiershipbe feljutott Wolverhampton Wanderers vezetői máris bejelentették, hogy szándékukban áll bővíteni stadionjuk befogadóképességét. "A Molineux kapacitása 28 500, ami egy ekkora egyesület számára nem elég, ezt már a rájátszásra befutott jegyigénylések is mutatják” – nyilatkozta a Wolves első embere, Jez Moxey. Az újoncot egyébként a William Hill fogadóiroda a második legesélyesebbnek tartja a kiesésre – a szintén újonc Leicester City után –, noha olyan veterán focisták vannak a keretében, mint Paul Ince és Denis Irwin (igaz, ők egyelőre nem erősítették meg, hogy maradnak még egy évadot).A Blackburn Rovers elutasította a Birmingham City David Dunnra vonatkozó öt és fél millió fontos vételi ajánlatát. A fő ok az volt, hogy az egyszeres angol válogatott, 23 éves középpályásért csak hárommilliót ígértek azonnal, s a maradékot csak akkor fizette volna ki a City, ha a következő idényben is sikerül kiharcolnia a bennmaradást.William Gallasnak alaposan megnőtt az étvágya: a 25 éves, francia válogatott bekk egy interjúban kijelentette, hogy ha a Chelsea meg akarja tartani őt, akkor jelentős fizetésemelést kell kínálnia, különben keres magának egy olyan egyletet, amelyik rendszeresen címekért áll harcban.A másodosztályból épp kihullott Brighton vezetősége felhívta a Bobby Zamoráért esetlegesen érdeklődők figyelmét, hogy csak "reális ajánlattal” álljanak elő. Az egyik legígéretesebb angliai tehetségnek tartott játékost a Tottenham állítólag kétmillió fontért akarja megszerezni, amit a brightoniak nevetséges összegnek tartanak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik