Sportpolitika: Új tagok az elnökségben

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.05.26. 22:19
Címkék
Nem véletlenül időzítette hétfőre a közgyűlését a Nemzeti Sportszövetség, hiszen éppen két esztendeje, május 26-án alakult meg a szervezet. A második születésnapon egy nagy csokoládétortát is felvágott Berényi János elnök a Danubius Grand Hotel Margitszigetben, előtte azonban történt egy s más. Ami a napirendi pontokat illeti, a küldöttek elfogadták a 2002. évi szakmai és pénzügyi beszámolót, a közhasznú jelentést, az ellenőrző testület és a könyvvizsgáló jelentését, valamint a 2003. évi költségvetést és szakmai tervet.
Két változás történt az NSSZ elnökségében: a korábban lemondott Szilvásy György és Pogány Krisztina helyett dr. Martos Éva, a Sportkórház főigazgató-helyettese (a nem olimpiai sportágak szekciójának jelöltje) és Borbély Attila, a Magyar Országos Baseball- és Softballszövetség elnöke (az olimpiai szekció jelöltje) került a testületbe. A közgyűlésen részt vett Mesterházy Attila, a GYISM államtitkára, aki arra serkentette az NSSZ vezetőit, hogy bátran fogalmazzák meg elképzeléseiket, a minisztérium nyitott minden felvetésre. Schmitt Pál, a MOB elnöke és Aján Tamás, a MOB főtitkára is megtisztelte jelenlétével a fórumot, előbbi fel is szólalt. Az egyebek tárgyalásánál érdekes lehetőséget említett meg Elbert Gábor főtitkár. Az Európai Nem Kormányzati Sportszervezetek Konföderációja (ENGSO) ugyanis felkérte az Európai Unióhoz csatlakozó országokat, hogy hozzanak létre ifjúsági bizottságokat, az ősztől ugyanis pályázatokat lehet benyújtani támogatások elnyerésére.Ennek feltétele a testületek megalakítása, és az ENGSO június 25-ei fórumán minden ország egy-egy 35 éven aluli küldöttel képviseltetheti magát. Szóba került a 2005-ben esedékes duisburgi Világjátékok (a nem olimpiai sportágak és versenyszámok szerepelhetnek a programban), amelyen természetesen Magyarország is részt vesz. Az NSSZ azt kérte az érintett szövetségektől, hogy a Világjátékok miatt várható költségtöbbletüket mérjék fel, mert van remény arra, hogy az állam támogatást nyújtson.Villámlátogatás Athénban

Sportpolitika. Molnár Zoltán ügyvezető igazgató vezetésével Athénba utazott a MOB küldöttsége, amely látogatást tesz az olimpiai faluban, ahol a legjobb, legkényelmesebb elhelyezést szeretné kiválasztani a magyar sportolók számára. Küldötteink a hét különböző részleg vezetőivel tárgyalnak, többek között az akkreditációról, az orvosi ellátásról, a külső szállásokról és a belépőjegyekről.

Ülésezett a MOA

Sportpolitika. Aján Tamás elnökletével a TF tanácstermében ülésezett a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) tanácsa. Az elhangzott tájékoztatók szerint a hagyományos nyári ifjúsági olimpiai táborokra ez évben az általános iskolásoknak június 23 és 28. között Zánkán, a középfokú iskolásoknak június 30. és július 5., a felsőoktatási intézmények hallgatóinak július 14. és 19. között egyaránt Csopakon kerül sor. Döntöttek az olimpiai bajnokok nevét viselő iskolák támogatásáról. Tizennyolc iskola között egyelőre egymillió forintot osztottak el. Ózdon június 4-én kiállításokkal kezdődnek az olimpiai napok, amelyek lezárásaként 20-án és 21-én kerül sor a 40. olimpiai vándorgyűlésre. Foglalkozott a tanács az országos jellegű, Athéntől Athénig mottóval az ősszel induló szellemi vetélkedő előkészületeivel is, amelynek lebonyolításában ezúttal a MOB sajtóbizottsága is segítséget nyújt a Magyar Olimpiai Akadémiának.

Népszerű Életút-program

Sportpolitika. Újabb két felsőoktatási intézmény csatlakozott a MOB Életút-programjához. A Dunaújvárosi Főiskola hét szak keretében elsősorban a műszaki tudományok terén kínál széles választékot a hallgatóknak. Különlegesség, hogy néhány éve angol és német nyelven is folyik a képzés. A főiskola vízilabda-szakosztálya kiváló eredményekkel dicsekedhet, hét játékost ad az athéni olimpiára készülő Európa-bajnok válogatottnak. Győrött a legfiatalabb hazai felsőoktatási intézmény, a Széchenyi István Egyetem is várja az olimpiai keretek tagjait. A kereken húsz szakon folyó képzés rendkívül népszerű a hallgatók körében.
Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
4 órája

Hétfői sportműsor: Marozsán Fábián–Jannik Sinner, Budapest Honvéd–Karcag

Minden más foci
4 órája

Szabadon – Csillag Péter publicisztikája

Hátsó füves
4 órája

Többet vártunk – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Bunting pazar játékkal nyerte meg a baseli darts ET-fordulót

Egyéb egyéni
5 órája

Manuel Pellegrini győztes meccsen írt történelmet a Betis kispadján

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Milan tíz emberrel verte meg a Napolit és élre állt a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
6 órája

Borbély Balázs: Megérdemelten nyert a Ferencváros, jobb volt

Labdarúgó NB I
6 órája
Ezek is érdekelhetik