Petacchi a körverseny hőse

GOMBKÖTŐ ROLANDGOMBKÖTŐ ROLAND
Vágólapra másolva!
2003.05.26. 20:59
Címkék
Egy nappal azután, hogy nagy sebességgel hatalmasat bukott, Alessandro Petacchi megszerezte ötödik szakaszgyőzelmét a 86. Giro dItalián. Az Olasz körverseny ciklámen trikósa (ezt viselheti a legjobb sprinter) vasárnap az egyéni időfutam során esett el, erről még hétfőn is árulkodtak a karján és lábán látható hatalmas kötések.
A hajrában az egyik rivális együttes, a Domina Vacanze "vonatára ült fel”, vagyis a Lombardit és Bennatit felvezető csapat nyújtotta szélárnyékban húzódott meg az utolsó méterekig, s a sprintben nem volt ellenfele (a Giro-csúcstartó olasz Mario Cipollini és a két szakaszon diadalmaskodó ausztrál Robbie McEwen már nincs versenyben, de talán ők sem tudták volna megakadályozni az újabb győzelemben).A hétfői etap egyébként nagy tempóban kezdődött – bizonyára mihamarabb pihenőre vágytak a két hete tekerő elgyötört kerékpárosok –, s 53 kilométer után az első sikeres szökést is feljegyezhettük. A lengyel Chimielewski és az orosz Advejev több mint száz kilométeren keresztül vezetett, de a duó előnye egyszer sem haladta meg a három percet. A hajrára aztán újra összerázódott a mezőny, s a végeredmény már ismert…Az összetett versenyben ez a szakasz nem hozott jelentős változást, az élen továbbra is az olasz Gilberto Simoni áll. Kedden az idei Giro utolsó pihenőnapja következik, szerdától pedig folytatódhat a harc – egy könnyebb etap után csütörtökön újra a hegyimenőké lesz a főszerep.86. Giro d’Italia

16. szakasz, Arco Trento–Pavia (207 km): 1. Alessandro Petacchi (olasz, Fassa Bortolo) 4:39:34, 2. Casper (francia, fdjeux.com) azonos idővel, 3. Svorada (cseh, Lampre) a. i., 4. Bennati (olasz, Domina Vacanze) a. i., 5. Gasparre (olasz, De Nardi) a. i., 6. Pieri (olasz, Saeco) a. i. Az összetettben: 1. (rózsaszín trikóban) Gilberto Simoni (olasz, Saeco) 71:21:26, 2. Garzelli (olasz, Vini Caldirola) 1:58 p h., 3. Popovics (ukrán, Colnago) 4:05 p h., 4. Noé (olasz, Alessio) 5:16 p h., 5. Rumsas (litván, Lampre) 6:11 p h., 6. Fra. Casagrande (olasz, Lampre) 6:47 p h., 7. Totschnig (osztrák, Gerolsteiner) 6:57 p h., 8. Goncsar (ukrán, De Nardi) 9:38 p h., 9. Pellizotti (olasz, Alessio) 9:42 p h., 10. Pantani (olasz, Mercatone Uno) 10:11 p h.
Következik: kedd, pihenőnap. Internet: www.gazzetta.it/speciali/giro2003

Hegyikerékpáros cross country Vk, 1. futam, St Wendel

Férfiak: 1. Christoph Sauser (svájci) 2:24:19, 2. Galinski (lengyel) 11 mp h., 3. Absalon (francia) 58 mp h. Nők: 1. Gunn-Rita Dahle (norvég) 2:03:38, 2. Spitz (német) 2:33 p h., 3. Kalentyijeva (orosz) 2:57 p h.

24. Bajor körverseny (2.3-as kategória, Németország)

6. szakasz, Freystadt–Höchstadt Aisch (166.5 km): 1. Johan Coenen (belga, Marlux) 4:11:48, 2. Grabsch (német, Phonak) a. i., 3. Kasecskin (kazah, Quick Step-Davitamon) a. i. A végeredmény: 1. Michael Rich (német, Gerolsteiner) 21:08:08, 2. Sinkewitz (német, Quick Step-Davitamon) 30 mp h., 3. Liese (német válogatott) 34 mp h.

Jól mentek a zöldek

SZLOVÁKIA. Jól szerepeltek a ferencvárosi kerekesek Szlovákiában a GP Palma versenyén is. A nyílt profi viadalon Árvai Attila a kilencedik helyet szerezte meg, s így világranglistapontokhoz jutott. Kevéssel maradt le erről Garamszegi László, aki a 11. helyen zárt. Amint arról lapunkban beszámoltunk: pénteken, a GP Dubnicán a P Nívó-Betonexpressz– FTC versenyzői közül Szekeres Csaba és Remák Zoltán is az első tíz között végzett. A zöld-fehérek legközelebb Olaszországban szállnak nyeregbe.

GP Palma (1.5-ös kategória, Szlovákia, 162 km)

A végeredmény: 1. Ondrej Slobodník (szlovák, Podbrezová) 3:41:30, 2. Valach (szlovák, Dukla Trencín) 1 mp h., 3. Rudnicki (lengyel, Legia) 8 mp h., …9. Árvai Attila (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) 10 mp h., …11. Garamszegi László (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) 11 mp h., …22. Nagy Róbert (szlovákiai, Mapei-Kanizsa KK) 14 mp h., 23. Arany Gábor (magyar, P Nívó-Betonexpressz–FTC) a. i.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik