Röplabda: Koch Róbert ismét Friedrichshafenben

Sz. G.Sz. G.
Vágólapra másolva!
2003.05.22. 21:48
Címkék
Átmeneti állomást jelentett Koch Róbert számára Eregli. A török bajnokságban ezüstérmet szerző gárda magyar feladója ugyanis visszatér Friedrichshafenbe, ahol 2001-ben és 2002-ben német bajnoki címet ünnepelhetett. Stelian Moculescu, a Friedrichshafen trénere nem véletlenül figyelte a helyszínen a nem egészen két hete befejeződött zágrábi Eb-selejtezőt, és mert Koch nagy formában játszott, meg is nyugodhatott. Na, persze a megegyezésre még várni kellett."Február végén vagy március elején e-mailen már megkerestek Friedrichshafenből, de akkor azt mondtam, hogy várjuk meg az idény végét – így a feladó. – Ezzel meg is szakadt a kapcsolat, és csak azt tudtam, hogy az osztrák Hotvolleys Wien trénere jön el Zágrábba tárgyalni velem, no meg az Eregli is megtette a maga ajánlatát. Anyagilag ez utóbbi volt a legkedvezőbb, de nálam most nem a pénz döntött. Vissza akartam jönni Európába, hogy jobban szem előtt legyek, meg aztán Törökországban nehezebb az élet, a feleségem nem nagyon tudta megszokni.”Koch a Friedrichshafen mellett tette le a voksot, amely magadta az Eregli által ígért összeg kétharmadát (ez volt a karmester kívánsága), nem mellékesen munkát is biztosít a játékos feleségének. Egyébként a Bodeni-tó-partiak öt éve tartó hazai uralma szakadt meg az idén, az elvesztett bajnoki cím után új kihívások elé néz a klub. Kilencven százalékban biztos, hogy megint indul a Bajnokok Ligájában, és vissza akarja szerezni a németországi trónt. Mindebben nagy segítség lehet Koch, aki előnyére változott Eregliben."Törökországban sok szempontból magamra voltam utalva, ami megkeményített, és megtanultam az önállóságot. A török játékosokat például állandóan biztatni kell, mert nem szeretnek hajtani, a hajcsár szerepkör eljátszása pedig kellő önbizalommal vértezett fel. Egy idő után már tiszteltek.”Vagyis Koch kiforrott játékos lett, ezért is tudott a korábbinál kedvezőbb szerződést kötni a Friedrichshafennel.
Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik